A modellboltban hosszas nézegetés, és gondolkodás után döntöttem a Roco kocsija mellett. Ugyan a Tillig is hasonlóan szépen kidolgozott, de valahogy engem mégis a Roco fogott meg, valahogy a karektere jobban visszaadja az igazit. Persze szó nincs róla, hogy hibátlan lenne a modell, de a két kompromisszum közül én inkább ezt választom, mint a Tillig lekerekített végét. Nem is értem, hogy miért tervezték a Sebnitz-iek lekerekített végűre a kocsit, amikor még a saját honlapjukon szereplő képen is tisztán látszik, hogy nem olyan a vége. Na, mindegy, a Roco meg a tetőelemek csavarozását felejtette le az övéről…
Első blikkre a Roco kocsi egész jól néz ki. A szín okés, a feliratok rendben (illetve a vízfűtés helyett fízfűtés van tamponozva, de ezt én is csak fényképező segítségével vettem észre, szabad szemmel már alig olvasható), az ablakok is szépen kidolgozottak, a belső is igényesen van kivitelezve. Aztán a tetőnél jön egy kis értetlenkedés. Nem tudom miből állt volna a tetőelemek rögzítőcsavarjainak imitációját is megcsinálni (gondolom a kedves CAD-os tervező lustult egy kicsit). Illetve még a generátor fura nekem egy kicsit, elvileg ezeken a járműveken nem kardános megoldás volt, de lehet, hogy létezik ilyen forgóvázú is (max. cserél a másodosztályú kollegával). Ezt leszámítva jól néz ki a modell, mondhatjuk rá azt, hogy „autentikus”. A kocsi 2001-es REV dátummal büszkélkedik, tehát V-ik korszakos.
Vonatba sorozva már fel sem tűnnek a hibái, tökéletesen illeszkedik 2. osztályú társa mellé. Igazándiból azt kell, hogy mondjam, az Y-kocsik versenyében, háló fronton a Roco, első- és másodosztályú kocsik terén pedig a Tillig a legjobb választás.
Egyébként kíváncsi vagyok, hogy melyik gyártó fog kijönni először a Dunakeszi IC kocsikkal. Ugyebár négy vasúttársaságnál is szolgálnak (GySEV, MÁV, CD, ZSR), és az első-, és másodosztály teljesen megegyező kivitelű, csak festésben tér el egymástól (tehát jó sok bőrt le lehet húzni egy szerszámról). Ahogy nyitnak a gyártók a közép-európai piac felé, remélem hamarosan eljön ez az idő is.
Rozsda
Az asztal jelenlegi állapotában nekem egy kicsit túl sterilnek tűnt, ezért eszközöltem némi változtatást rajta. Elővettem a jól bevált rozsdabarna színű festéket, és előcsalogattam segítségével az idő vasfogát.
A koncepcióm az, hogy a harmadik-negyedik vágányt hagyom jelenlegi formájában, friss ágyazattal, és „tiszta” keresztaljakkal, a többi vágányt pedig szépen bebarnítom. Több nagyvasúti állomáson látni egyébként, hogy az átmenő vágányok közül egy-kettő jobban karbantartott, a többi pedig elhanyagoltabb, ezt szándékozom én is elérni.
A tárolóvágányoknál is amortizáltam egy kicsit. A vágányok között létrehoztam egy kavicsos/részben füves csíkot, és a legbelső vágány végét némileg elfüvesítettem.
A terepigazgatáson kívül az utóbbi hetekben még bekötöttem a maradék váltót is, így a fő kitérőket immár digitálisan, a MultiMaus-ról tudom irányítani.
GySEV invázió
Az utóbbi időkben csak a nagy modellgyárak termékeivel foglalkozott mindenki. Ez ugyebár nem is meglepő, hiszen sorra jöttek ki az újabbnál újabb magyar vonatkozású járművek (elég itt a Roco Y-ra, vagy az ACME, és az NMJ CAF kocsijaira gondolni).
Kis hazánk legkitartóbb nagy-szériás modellgyártója a Fuggerth sem tétlenkedett azonban. Még a nyáron jelent meg a Raaberbahn-os V43-as, majd valamikor ősszel a H-START-os vezérlőkocsi. Örömmel konstatáltam, hogy lesz mit rakni majd a Gysev-es Szili mögé, mivel elkészült a Bh, és az Ap kocsik Raaberbahn-os verziója is.
A járműveken a jó öreg formák köszönnek vissza, új festésben. Mindenképpen kiemelendő, hogy milyen jó ár-érték arányú járművekről van szó.
Sokszor hallom innen-onnan, hogy mennyire felmentek a Fugi modellek árai, és milyen drágák lettek, a minőségükhöz képest. Ez persze igaz, édesanyám az első By-t még 800 forintért vette nekem, 1992-ben, ez mai szemmel nagyon olcsó, de ha belegondolunk, hogy akkor 20 ezer forintot keresett, mindjárt másként látjuk a dolgot. Összességében azt mondom, hogy a jelenlegi 5300-ft körüli ár abszolút reális. Az ember vesz hozzá négy fémkereket, 1600-ért, belső berendezést 800-ért, és még mindig csak 7700 körül vagyunk. Ezért a pénzért egy teljesen magyar járművet kapunk (nem egy, a magyarhoz hasonló német, vagy osztrák kocsi átfestését, kétszer ennyiért), amit ráadásul hazai gyártó készített (jó, nem ACME minőség, de ha nem 1cm-ről nézegetjük, és fotózzuk, akkor a terepasztalon megállja a helyét, még az újabb kocsik mellett is).
A színek rendben vannak, a feliratok a szokásosak az összhatás igazi Repcevasutas lett. A szemfüleseknek talán az tűnhet fel, hogy az Ap 19-05-ös középszámcsoportú, mégis 10 ablakos. A valóságban ugyebár csak a MÁV-nak voltak 10 ablakos Ap kocsijai, a GySEV-nek nem, de ez a baki elnézhető (a 9 ablakoshoz teljesen új szerszámot kellene gyártani, ami nem két fillér, így ez a kompromisszum a legjobb választás). Az ablakok már víztiszták, így a behelyezett belső berendezés belső világítás nélkül is látszik.
A kerekeket kicseréltem fémre (a 2.1-es síneken nem ajánlatos műanyaggal járatni a kocsikat), és a belső berendezést is elhelyeztem a kocsikba. Az Ap, egy műgyanta belsőt kapott (ez volt kéznél), míg a Bh, ZZemoki-féle fröccsöntöttet. Kuplungcsere után felpakoltam őket az asztalra, egy pár kép erejéig.
Jelzők és váltók
A héten sikerült megjavíttatnom a két Digitools váltóállító dekóderemet, így végre hozzá tudtam kezdeni az állítóművek bekötéséhez.
Úgy terveztem a dolgot, hogy a nyolc kimenetet vezérelni képes dekódereket a két vezérelni kívánt váltókörzet alá telepítem, így toldás nélkül beköthetőek az elektromágnesek, és a jelzőkhöz sem kell túl sok „tyúkbelet” húzni. Első körben a kezdőpont felőli váltókörzetbe telepítettem a technikát, itt ugyanis már két állítómű is található. Az asztal aljára kis csavarokkal rögzítettem a dekódert, majd szépen sorjában bekötöttem először a két váltót, az egyik címtartományba, majd a négy jelzőt a másikba. A vezérlőjelet a DCC síntápból kapja, továbbá a működéshez szükséges áramot is innen szerzi (az 54W-os trafó bőven bírja szuflával).
Azért fontos, hogy elkülönítsük a jelzőket, és a váltókat, mert előbbieknek folyamatos áramra van szükségük, míg utóbbiaknak csak a kapcsolóimpulzus kell. A Digitools szerkezet úgy működik, hogy a nyolc kimenete két címtartományra van osztva, címtartományonként négy eszköz köthető be. Egy címtartományon belül pedig be tudjuk állítani, hogy a kimenetek impulzust, vagy állandó feszültséget kapjanak (ez nekem pont kapóra jött).
A bekötés után jött a programozás, majd csodák csodájára minden flottul működött. A váltók szépen halkan kattantak egyik állásból a másikba, a jelzők pedig alaphelyzetben tilos jelzést mutattak, majd a MultiMaus állítógombjának átkapcsolása után szabadot (illetve szabad csökkentettet, a kitérők miatt).
A múlt héten történ még némi fejlesztés a felsővezeték-hálózaton, mégpedig megcsináltam a drót kifuttatását az állomáson, az angol-váltó után. Egy Viessmann feszítő került egy sima oszlopra, némi pillanatragasztó segítségével, és mindjárt élethűbben néz ki a drót.
Esti képek
Tehervonatozás
Mivel jórészt csak személyvonatos videóim vannak, csináltam egy tehervonatosat is, amiben az (Ex)Eurocom Traxx, és a MÁV-Cargo-s Taurus megmutathatja képességeit:
Konténer koszolás
Még decemberben, amikor volt némi szabadidőm, egy kicsit élethűbbé tettem két Piko konténert, és egy DB-s konténerszállító-kocsit.
A konténerek először kaptak egy kis átmosást, rozsdabarna, majd szürke színnel, majd jött némi szárazecsetelés, az élek kiemelése céljából. A Hapag-Lloyd-osnak ki lett maszkolva a száma, így olyan hatást próbáltam vele elérni, mintha az újra lett volna festve (ezt még gyakorolnom kell). A kocsi korábban már meg lett fújva egy kis rozsdabarnával, most ő is kapott némi átmosás/szárazecsetelést, hogy passzoljon a konténerekhez.
Fuggerth kapaszkodók házilag
A minap gondolkoztam el azon, hogy mit tudnék csinálni a felsővezeték-építésből megmaradt dróttal, majd rájöttem, hogy remekül fel lehet használni a Fuggerth kocsik kapaszkodóinak feljavítására. A gyári műanyag kapaszkodó kicsit bumfordi, és némileg ront a modell összképén. Még tavaly láttam a börzén egy AlbertModell Ap-t, amin valami saját gyártású kapaszkodó volt, és baromi jól nézett ki, úgyhogy megpróbálkoztam én is a dologgal.
Első körben pontos méretet vettem a furatok távolságáról, és mélységéről, majd ennek megfelelően méretre vágtam a maradék drótokat. Egy kombinált fogó segítségével behajlítottam a két végét, majd próba, hogy illeszkedik-e. A nyolc első kapaszkodóból nyolc sikerült, úgyhogy sárga festékkel lefestettem őket, és a két végére került mindegyiknek egy kis fekete, majd száradás után felraktam a régi helyére őket.
Az eredmény alant látható, sokkal jobban visszaadja az eredetit, mint a műanyag cucc. Nem muszáj felsővezeték-maradékot használni, ha van otthon rossz gitárhúr, vagy egyéb, a gyári furatba beleillő drót, érdemes azzal megpróbálni.
Most már csak a többi hatvannégy legyártása van hátra, és kész is vagyok.
Újév
Először is: Boldog, és modellekben gazdag újévet kívánok minden kedves modellezőtársamnak.
Most, hogy kipihentem az ünnepekkel járó fáradalmakat, és az ünnepek előtti hajtást, végre van időm egy kicsit foglalkozni a bloggal is. Rengeteg dolog nem lett felrakva, megírva, stb, ezeket most megpróbálom pótolni.
Első körben jöjjön egy videó a Gróf Úrról, ezt még karácsony előtt készítettem, de már nem volt erőm belinkelni ide:
Aztán, a két ünnep között megérkezett kis hazánk modellboltjaiba is a Roco Y típusú személykocsija (a sógorék szerencsésebbek voltak, ott már dec. 23-án lehetett kapni). Sok találgatás övezte az idei katalógusban megjelent modellt, nem lehetett tudni, hogy magas, vagy lapos tetős lesz. Végül a magas tetős lett, és a forma a Görlitz-ben gyártott vagonokét mintázza, ennek megfelelően a kocsivégek nem lekerekítettek, mint a Győri kocsiknál.
Ezt a különbséget leszámítva nagyon jól eltalált modellt sikerült készítenie a Roco-nak. A forgóvázak hozzák a Tillig szintjét, az ablakok kidolgozottsága pedig messze veri azt. Az alvázon külön jó pont a tamponozott féknemváltó (ez a konkurenciánál lemaradt), valamint mellékelnek a járműhöz három pár iránytáblát is, amit tetszés szerint felrakhatunk a kocsira a kapaszkodók külön darabok, óvatosan kell miattuk bánni a modellel. A lépcsőket nekünk kell felrakni, de vigyázni kell, csak Roco R3, és attól nagyobb sugarú íveknél használhatóak, ennél kisebb ívekben lelöki azt a kinematika (szerencsére nekem pont R3-as sugarúak az íveim). A belső berendezés véleményem szerint passzentosabb, mint a Tillig-é. A tamponozás, és a feliratok szépek, a kocsi egy 20-35-ös (tehát csak belföldi forgalmú) Győri kocsit mintáz, Debreceni honállomással, 2004-es REV dátummal, tehát még MÁV-os korszakban. A Tillig mellé téve, nagy eltérések nincsenek (a már korábban említett kocsivég sarkosságát kivéve), nyugodtan lehet egy szerelvényben járatni őket. Ezek után kíváncsian várom a Heris Lengyel kocsiját is, remélem hasonló minőségű lesz.
A terepasztalon sok változás nem történt, komolyabb munkát most, januárban tervezek rajta, megpróbálom befejezni a még hiányzó részeket az alagút mellett, valamint a felső-vezeték csinosítása fog következni (remélhetőleg), továbbá lassacskán elkezdem a váltók elektromos bekötését is.
Karácsony előtt
Sajnos a decemberem eléggé sűrűn alakul, ezért eddig nem igen volt időm semmire. Ez viszont nem jelenti azt, hogy nem történtek az előző bejegyzés óta érdekes, és fontos dolgok.
Ideiglenesen nálam van egy fényképező (demonstrációs célra kell a munkahelyemen), ami némileg komolyabb tudással rendelkezik, mint az én jó öreg Panasonic-om, így amióta nálam van ez a fotóapparát (becses nevén Sony WX-5), alaposan kihasználtam képességeit, terepasztal, és egyéb fotózás közben is. A legjobban a panoráma üzemmód tetszik, amivel mindenféle photoshop, és egyéb nélkül kézből lehet panorámaképet készíteni (akár 3D-ben is). A végeredmény alább látható, szerintem egész jó 😉
Történtek más dolgok is, mint például megjelent az A.C.M.E. második CAF pakkja is, amiből engem első körben a másodosztályú termes kocsi érdekelt. Bolt -> terepasztal, és máris besoroztam két társa mellé az IC-be. Túl sok kommentárt nem igényel a minőség a megszokott + lehajtható átjáróajtók, és rugózott ütközők.
Kétségkívül a legnagyobb várakozás részemről a Jägerndorfer Széchenyi mozdonyt övezte. A gép tegnap jelent meg, és természetesen nem hagyhattam ki, így hát beszereztem egy darabot belőle (elvileg 500 darabos limit széria).
A mozdony tökéletes (minden elfogultság nélkül). Valahányszor nézek rá, mindig felfedezek benne valami új részletet, motívumot, ami addig elkerülte a figyelmemet. A kidolgozottsága példaszerű, minden kis részlet a helyén van, még a legkisebb kapaszkodó is különálló darabból készült, a forma jól eltalált, a tamponozás messze felülmúlja a konkurens Roco Haydn mozdonyát (egy apróbb hibát találtam csak az egyik szellőző illesztésénél, ami csak nagyon közelről nézve szúrható ki). Az áramszedő precízen kidolgozott, mérethelyes. A belbecsre sem lehet panasz, a gép rendelkezik 8 illetve 21 pólusú dekóderfoglalattal is, valamint F1-es funkcióval kapcsolható benne a távolsági/tompított fény is. A motor csendes, járása egyenletes, a lassú-menet kifogástalan. A Piko modelleket fényévekkel veri, és szerintem a Roco-t is megszorongatja (ezek után kíváncsian várom a Railjet gépet).
Az eredeti GySEV festésű Piko 505-öst felraktam a polcra pihenni, dolgozzon egy kicsit az „új” fiú, a két halbival ;D
Modellbemutató: NMJ CAF WRmz
A héten örömmel konstatáltam, hogy a M&H-ba érkezett egy újabb adag Norvég CAF kocsi, így ellátogattam a boltba, és beszereztem egy étkezőt.
Sokan megírták már a fórumon, hogy mi a véleményük a járműről, most én is ezt teszem. Első benyomásra a vitrinben semmiben sem különbözik, a konkurens olasz gyártó termékétől. Amint kiveszi az ember a dobozból, még mindig semmi, illetve feltűnik a GC-5-ös forgóváz nagyméretű rugójának kidolgozottsága. Ahogy a sínre teszem társai mellé, rögtön szembeötlik egy különbség, mégpedig a kocsivégeken.
Az eredeti járműnek a teteje az utolsó borda után nagyon kis szögben eltér a vízszintestől, és lefelé hajlik. Az ACME kocsikon ez a hajlás nincs, viszont az NMJ-n megvan. A tetőbordák hajlásszöge is más egy kicsit, szintén jobb a Norvég járművön.
És most jöjjön a feketeleves. Az ablakok ugye szürkék, illetve feketék, hogy elrejtsék a szemünk elől az üres kocsibelsőt. Ez nem is baj, az viszont igen, hogy az ablakkeretek tamponozása nem sikerült mindenhol, ugyanez a baj az ajtónál is, ahol az egyik oldalon teljesen görbére sikeredett a vonal (az olasz kocsiknál ilyen nem volt). Máskülönben a feliratok jók, a tamponozásuk sikerült. A belső hiánya nappal fel sem tűnik, éjszaka viszont nem érdemes világítást pakolni bele, mert akkor kiderül a turpisság.
A festés szép lett, kicsit mattabb, mint az ACME vagonokon, viszont az egyik végénél van némi maszkolási hiba. A kocsi alja nincs kidolgozva, egy nagy műanyag darabból áll az egész szoknya. Ez igazándiból nem zavaró, az ember úgysem látja (hiába van fotómaratott rács az ACME kocsik klímáján, ha asztalon esélytelen észrevenni). A lépcsők gyárilag ki vannak hajtva, de mellékeltek egy csomag felhajtottat is, ha úgy van kedvünk járatni.
Összhatásilag teljesen megállja a helyét a jármű, egyedül a belső hiánya az, ami némileg levon az értékéből (nem lehet világítós szerelvényben járatni), de az ára, és a részletesen kidolgozott forgóváz kárpótolja az embert (ennyi pénzért ugyan lehet Tillig Y, és Halbi kocsit kapni, de annak a kidolgozottsága messze nem ilyen szép).
Plafontapasztás, és Multimaus
Rászántam magam, hogy végre valahára megcsináljam a felső-vezeték kifuttatását az alagútban, hogy végig felengedett csápokkal közlekedhessenek villanygépeim. A művelethez először szét kellett szednem az asztalt, majd a szoba közepén újra összerakni, hogy rendesen hozzáférjek az alagúti szakaszhoz.
A kifuttatást viszonylag egyszerűen oldottam meg, ahogy azt a mellékelt ábra is mutatja, egyszerűen fogtam egy Viessmann oszlopot, az alsó tartót levágtam, és a felső tartóra illesztettem a drótot. Mentem egy pár kört mindegyik mozdonyommal, majd némi igazítgatás után késznek nyilvánítottam a dolgot.
Ha már hozzáfértem az alagúthoz, ki is tisztítottam azt. Sokkal kevesebb por volt, mint amit vártam, viszont a sínekre ráfért a „radírozás”. A település felőli oldalról készítettem egy-két képet az állomásról.
Ahogy beköszöntött az ősz, és egyre rövidültek a nappalok, be kellett látnom, hogy a szobám világítása nem elégséges a terepasztalomnak, így beszereztem egy fali spot-lámpát, és felszereltem az asztal fölé. Egy 60 LED-es spot égőt raktam bele, és lőn világosság…
A börze topikon sikerült szert tennem egy Multimaus szettre. Igazándiból már régóta kacérkodtam, a Piko Digi1 lecserélésével, de startkészletet nem akartam venni, csak úgy önmagában a Roco rendszer meg újonnan drága (vagy nem lehet kapni), úgyhogy figyeltem a börzét, és a megfelelő pillanatban lecsaptam.
A különbség ég, és föld a részletekbe nem akarok belemenni, hisz’ annyian megírták már, hogy miként működik. Számomra a lényeg az, hogy sokkal könnyebben kezelhetőek a járművek, és nagyon hasznos, hogy a cucc kiírja, hogy éppen melyik gépet vezetem. Sokat segít az is, hogy nem kell minden alkalommal elővennem a LokProgrammer-t, amikor tandem Teknős menetet szeretnék csinálni, csak átírom a mozdonyban CV19-et, és mehet is a csatolt üzem. Lényeg, a lényeg, jó vétel volt.
Járműbeszerzések
Az utóbbi időben egy kicsit megfeledkeztem az időközben beszerzett modelleket feltenni a blogba (viszonylag el voltam foglalva a Traxx-al, és az IC kocsival), ezt pótlom most.
Kezdjük a legrégebbivel: Albertmodell, Habiis. Az első börzén szeretem be, igazándiból nem is ezért mentem oda, de végül annyira megtetszett élőben, hogy nem bírtam ellenállni a kísértésnek, és megvettem. Nagyon komoly antikolást végzett Albert (vagy inkább Ricsi?), aminek az eredménye megszólalásig hasonlít a kocsi eredetijéhez.
Az Új Buda Centeres kiállítás alkalmával sikerült szert tennem a Rivarossi gabonás-kocsijára. Szintén nem tervezett beszerzés volt, de mint az előzőt, ezt sem bántam meg. Egészen meglepődtem, hogy milyen minőségű a modell (árához képest). Éles, pontos feliratok, szépen kidolgozott korlátok, részletek, szóval egybe van ez is.
A legújabb jármű pedig a Tillig ABy halbi. Ez nem a kis szériás kiadás, hanem a gyári, javított, immár mindkét oldalán helyes pályaszámmal, és GP200-as forgóvázzal. A szokásos halbis megjelenés, minőségileg is teljesen átlagos modell, a Tillig hozta az alapot (remélem a jövőben nem lesznek ilyen bakik), nagyon jól mutat a V43 mögött másodosztályú, és bicikliszállító társával.
Intercity projekt #2
Most, hogy végre van átlátszó vizes matricám, neki tudtam kezdeni, az IC kocsim végső befejezésének. Első körben a Nyugatiban kiszemeltem magamnak egy kocsit, és lefényképeztem a logót, és a pályaszámot, majd némi Photoshop-bűvölés után már kész is volt a nyomtatandó felirat. Egész sokat fejlődtem a Traxx-os matricák óta, most már másodjára sikerült jó feliratot nyomtatni, ami nem folyt szét.
A felragasztás már rutinosan ment, az eredmény egész jó lett. Az ajtókra is találtam kevésbé gagyi megoldást, mint ami volt, egyszerűen fotópapírra kinyomtattam a megfelelő méretű (CAF kocsikról vett minta alapján készült) alapot, majd felragasztottam, és kész is vagyunk!
Illetve az ablakok még mindig nem jók, de reményeim szerint a jövő héten eljutok majd a lézeres plexivágóshoz, és végre erre is pontot tehetek.
Matrica és egyéb
A múlt héten sikerült végre valahára vizes matrica alapot szereznem, így folytatni tudtam több, abbamaradt projektemet (Traxx, M62, IC kocsi). Első körben a Traxx-ot láttam el pályaszámmal, és Trakciós logóval.
A nyomatás sikerült, a pályaszám tökéletes lett, viszont sajnos a nyomtatóm képességei miatt a logó sárgája eléggé áttetsző lett, így ugyan papíron jól mutatott a cucc, felrakva lényegesen sötétebb, mint aminek kellett volna lennie, így kicsit furán néz ki, de mivel sajnos nem tudok fehér alapot nyomtatni, marad ilyen, amíg nem találok jobb megoldást.
Egy másik projektet is befejeztem, mégpedig a 265-ös Szergejt, aki végre megkapta a MÁV logót az elejére.
A múlt hétfőn volt egy bemutató a Nyugati Pályaudvar 10-es vágányán, ide is ellátogattam, és készítettem pár képet is:
