A Heris jóvoltából sok modellező gyűjteményébe került már IV és VI korszakos 20-37-es Bo kocsi, és aki lecsapott anno a Quabla általá gyártott pár darabra, annak még V korszakos Bko kocsija is lett (én ezen szerencsések közé tartozom), azonban egy valami még így is sokaknak hiányzik, ez pedig az első osztályú kocsi, a 19-37-es Ao. A Heris kínálatában a mai napig csak tervezettként szerepel a kocsi (mág a lengyel verzió is), így csak reménykedhet benne az ember, hogy valamikor a távoli jövőben megjelenik egyszer (látva a decemberi újdonságlapokat, szvsz. elég nagy rá az esély, hogy a Piko itt be fog előzni).
A Robo lengyel modellcégnél azonban kapható a kilenc ablakos poznani kocsiból többféle kivitel különböző lengyel festési sémákban. Valamiért ez a gyártó eddig nem látta meg a piaci rést, és nem készített MÁV variánst a kocsiból, azonban a Quabla modell kapott az alkalmon, és készített belőle egy erősen limitált szériát, két pályaszámmal, pár éve. Sajnos erről lemaradtam, úgyhogy más lehetőség után kellett nézem, mert nagyon hiányzott az állományomból ez a kocsi.
Sokáig vaciláltam, mert a Robo kocsinak elég magas az ára, de a végén két kocsi megvásárlása és saját kezű átalakítása mellett döntöttem (így gazdaságosabb volt a szállítás).
Miután megérkezett a két kocsi, alaposan átvizsgáltam őket, és végül úgy döntöttem, hogy csak az egyiket festem át, a másikat meghagyom eredeti mivoltában, merthogy nagyon illusztris járműről van szó.
Az átalakítás alapos felkészülést igényelt. Először is számtalan képet begyűjtöttem az eredeti kocsiról, majd beszereztem minden szükséges kelléket, és festéket. A festéshez először teljesen szétszereltem a kocsit, kiszedtem az ablakokat, szétszereltem az alvázat, forgóvázakat. Sajnos a feljáróajtók, és a kocsivégátjárók ablakai olyan erősen be voltak ragasztva, hogy csak komoly roncsolással tudtam volna őket eltávolítani, így a maszkolásuk mellett döntöttem.
A gyári festéket és feliratokat a már jól bejáratott módon acetonmentes körömlakklemosóval szedtem le. A tetőt kimaszkoltam, mert annak a színe a kiválasztott korszakhoz megfelelő volt számomra.
A festés eltávolítása után alkohollal megtisztítottam és zsírtalanítottam a felületet, majd kimaszkoltam a szükséges részeket, és M&H color RAL színhelyes kékkel egy menetben lefújtam. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire fontos a légecsetes festéskor a megfelelő higítás, és az, hogy lehetőleg fényes vagy selyemfényű festéket használjunk, amennyiben a modell feliratozását vizesmatricával kívánjuk megoldani, ugyanis csak ilyen felületre lehet szépen, légbuborék mentesen felhelyezni a matricát.
A kék színt három napig hagytam száradni, majd eltávolítottam a maszkolószalagokat, és kimaszkoltam a szürke oldalsávot. Az oldalsáv vastagságánál külön figyeltem, hogy az tized mm-re megegyezzen a Bo és Bko kocsikéval (méretarányosan az oldalsáv pont 6mm kell hogy legyen), és teljesen egyenes legyen. A festéshez itt is M&H color-t használtam, természetesen szórópisztollyal.
Ismét három nap száradás jött, majd következtek az ajtók. Ennél a résznél chrome silver festéket használtam, és tekintettel a kis felületre ecsettel vittem fel a színt. A sárga csíkot is maszkolással készítettem, ezt szintén ecsettel festettem meg. Most biztos azt gondolják sokan, hogy őrültség ecsettel festeni, azonban a makettezésnél bevet gyakorlat az ecset használata apró kis felületeknél, valamint az első osztály csíkjához hasonló vékony vonalak festésénél, lévén ilyen kis felületet nagyon nehéz szépen fújni, és ha ügyes az ember senki nem mondja meg, milyen technikával készült az adott részlet.
Az alvázat is festeni kellett, mert anyagában színezett szürke színű volt gyárilag. Itt igyekeztem ügyelni arra, hogy a kinematika a csapágyak és a forgóváz forgócsapja ki legyen maszkolva, hogy később ne szoruljon semmilyen mozgó alkatrész sem a plusz festékrétegtől.
Miután minden megszáradt, az egész festést óvatosan felpolíroztam egy nagyon finom polírozó radírral. Ez azért fontos, mert így nagyon könnyen el lehet tüntetni a kisebb egyenletlenségeket, amik a festés után maradtak, és a matricázáshoz simább felület áll majd rendelkezésre.
A vizesmatricákat Szabirolitól szereztem be, és gondos munkával elhelyeztem őket a megfelelő helyekre.
A matricázás után még egy ellenőrzést tartottam, majd vízbásisú akril selyemfényű lakkal fixáltam őket, és adtam meg a festés végső fényét. A lakk száradása után véglegesen összeraktam a modellt, és az ablaksorokat is a helyükre ragasztottam. Íme a végeredmény:
Összességében én otthoni eszközökkel, és szerény festési képességeimmel ennyit tudtam kihozni. Sajnos nem tökéletes a modell, hiszen például az alvázon található dobozok nem felelnek meg a MÁV kocsin találhatónak, és a folyosó felöli ablaksor is tartalmaz két teli ablakot, de úgy gondolom, hogy azért így is elfér akár a Quabla Bko, akár a gyári Heris Bo kocsik mellett.
Modellbemuató: ROCO M62 129
Sztenderd narancs MÁV Szergej, ennek rutingyakorlatnak kell lennie, és most sikerült komolyabb baki nélkül kiadni a ROCO-nak a modellt. Sürgető volt ez most nekik, hiszen a PIKO belengette hogy idén tőlük is várhatunk egy M62-est, ami teljesen új fejlesztésű lesz, és az eddig látottak alapján bizony lehet félnivalója a ROCO-nak.
A gyártó most biztosra ment, a gép Ep.V-ös klasszikus MÁV festésű, és a mozdony 1995-ös állapotát modellezi (ebben az évben kerek ütközőtányérok voltak rajta). A festése jól eltalált, a szín passzol (a fellelhető fotók alapján az igazi mozdony is ilyen árnyalatúra volt festve), egyedül az oldalsó feljáróajtók kapaszkodója nem stimmel, a modellen ezek az alkatrészek festetlenek, holott narancssárgának kellene lenniük. A feliratok helyesek, élesek, korhűek.
A forgóvázmaszk és az alváz anyagában színezett, ennek egy kicsit műanyag hatása van (szvsz. annyira nem zavaró), viszont plusz pont, hogy a csavarfejek pirosra vannak festve, és hogy a homokolócsövek is felkerültek, még ha nem is pontosan a magyar gépre jellemző kialakításban. A kis zacskóban találunk még teli pályakotrókat, teljes féktömlőket, csavarkapcsot, és maratott táblákat (ezeket oldalra kell felhelyezni ragasztóval). Az ablaktörlő sajnos még mindig nem különálló elem, és a visszapillantó is hiányzik, ezeket szerintem minimális költséggel orvosolhatta volna a gyártó, amennyiben fotomaratott elemekből készíti el ezeket a kiegészítőket.
A gép belül átesett némi ráncfelvarráson, új elektronikai panelt kapott, PLUX22-es csatlakozóval, és a korábbi izzók LED-es világításra lettek cserélve. Ez utóbbi szép melegfehér fényű, átszűrődésnek nyoma sincs, a zárfények külön kapcsolhatóak (már a PLUX12-es dekóderrel is).
A hajtás rendben van, hangtalanul suhan a mozdony, nyoma sincs a korábbi kiadásoknál tapasztalt zörgő, és kerepelő zajnak. Az összeszerelési minőségnél sem találkoztam komolyabb kivetnivalóval, minden a helyén van, és a dobozban végre ott figyelt a meós cetlije (ilyet legutóbb még a Made in Austria modellek dobozában láttam).
Ez az a mozdony, ami egy magyar témájú gyűjteményben kötelező darab. Legyen az teher vagy ablakos vonat, ez a mozdony minden szerelvény elején megállja a helyét szinte bármit vontathat. Ugyan nagy változtatások nem történtek vele, és az ára is lehetne egy 10-essel kevesebb, mégis jó vétel szerintem (főleg az utóbbi ínséges évek után).
GÜTZOLD vs. ROCO
Már régóta szerettem volna egy ilyen összehasonlítást amiben a két gyártó mozdonyát veszem górcső alá. Fontos megemlíteni, hogy Gützoldból nem gyári mozdonyom van, az itt bemutatott 265-ös gép egyedi átalakítás, ezért rengeteg plusz dolog is ki van dolgozva rajta ami a szériagépeken nincs. Ezektől most eltekintek az összehasonlításban.
Először kezdjük a külsővel. Mindkét mozdony jól idézi az eredetit, azonban a ROCO formailag jobban eltalált, ez főleg az íves felületeknél és az ablakoknál mutatkozik meg.
A Güztold a vezetőállása környékén szögletesebb, ez főleg felülről vehető észre jobban. A vezetőállás ablakok is a Roco mozdonyon állnak közelebb a valósághoz, a Gützoldnál a keret vastagabb a kelleténél. A pályaszámtábla sajnos a Gützold gépen rá van öntve a kasztnira, ezt eltávolítani körülményes, mindenképp újrafényezést igényel, és például az én mozdonyomon is látszik az eltávolítás nyoma. A felső fényszóró szintén a Roco-n lett megfelelően kialakítva, ott mind méretileg, mind formailag stimmel.
A pályakotró a Roco-n fixen rögzített, de cserélhető, míg a Gützoldon a kinematikával együtt mozog, ezért a rés jóval nagyobb, ennek okán ívben nem túl élethű az elforduló pályakotró, és ha csak egyoldalasan használjuk a mozdonyt akkor az üres kupplung foglalat is ront az élethűségen.
A Gützold forgóváza némileg elnagyolt, kevésbé részletes, a Roco-é sokkal finomabban kidolgozott, érezhetően nagyobb a mélysége, és a homokolóvezetékek is megtalálhatóak rajta külön elemként. Az alváz a Roco mozdonyán tartalmazza a különböző vezetékeket, ezek a Gützoldnál hiányoznak.
Minkét gép oldalfala kidolgozott, és részletes, a Gützold mozdonyon viszont az ablakok némileg nagyobbak, és eredetben a pályaszámtábla a mozdonyszekrényre van öntve (az itt bemutatott mozdonyról ezt utólag eltávolították az átalakítás alkalmával).
A tető kialakítása is alapvetően megfelel az eredetinek, azonban mindkét modellről hiányoznak a hazai mozdonyokra jellemző apróbb kiegészítők (a késantenna a Güztold gépre utólag került fel az átalakítás alkalmával).
Mindkét mozdony középmotoros, nagy lendkerekekkel. A hajtás levitelét a kerekekhez kardántengelyekkel oldották meg mindkét esetben. A Roco mind a hat tengelyén hajtott (2 tapadógyűrűs), míg a Gützold csak négy tengelyen, a középső két tengely csak áramszedésre szolgál, míg a belső két tengely tapadógyűrűvel van ellátva. A ROCO mozdonyon szabadon variálhatjuk a tapadógyűrűs tengelyeket, és ha megrendeljük akár tapadógyűrű nélkülire is cserélhetjük. A Gützold nehezebb, ugyanakkor a ROCO is bőven elégséges tapadósúllyal rendelkezik, hogy gond nélkül elbirkózzon a jellemzően terepasztalon előforduló szerelvényekkel. A régebbi Gützold mozdonyok 8 pólusú NEM csatlakozóval voltak ellátva, az újabbak már PLUX22-esek, ahogy a ROCO mozdonya is, íg ebben nincs különbség a két gép között.
Összegzésben szerintem a Roco mindenképpen jobban eltalált mind formára, mind részleteiben, azonban a Güztold mozdonynak sincs szégyelkeznivalója, távolabbról nehezen állapítható meg, hogy melyik gyártó gépéról van szó.
Modellbemutató: PIKO GySEV Vectron
Csak idő kérdése volt hogy mikor kap rá a PIKO a GySEV-es Vectron mozdonyokra, ugyanis a kezdetben bérelt gépekkel operáló vasúttársaság tavaly saját tulajdonú mozdonyokkal bővítette flottáját. A mozdonyvásárlás alkalmával a repcevasút több verzióra is szert tett, a most modellben megjelent jármű az MS (háromáramnemű) verzió kicsinyített mása. Logikus lépés volt ez a PIKO-tól, mert ez a kivitel rengeteg környékbeli országban megfordulhat, így a külhoni modellezők számára is érdekes lehet a jármű.
Kezdjük a modell körüljárását. A PIKO Expert mozdony csomagolása nagyon minőségi érzetet kelt. Egy bombabiztos, nagy masszív papírdoboz rejti az átlátszó műanyag belsőt amiben a modell védve van minden külső behatástól. A doboz aljában találunk még egy kis papírtasakot, amiben a magyar nyelvű ismertető, használati utasítás, és alkatrészlista található.
A járművet kézbe véve elsőre olyan érzésem volt, mintha egy Roco mozdonyt fognék. Finom részletek, szép festés, és minőségi összeszerelés (sajnos ez utóbbi nem megy a Roco-nak egy ideje). A jármű formailag rendben van, az arányok, az ívek mind nagyon jól el lettek találva. A kidolgozottságra sem lehet panasz, a korlátok (a vezetőállás feljárat mellettieket leszámítva) immáron nem a kasztnira öntött darabok, hanem különállóak, az alvázon és a forgóvázon is rengeteg az apró szerelvény, részlet. Az ablaktörlők ugyan nem különálló darabok, de csak nagyon közelről látszik a turpisság. Apró negatívum, hogy ugyan a pályakotró levehető, de teli kotrót nem mellékelnek, és mind a csatlás, mind a légvezetékek egybeöntöttek.
A PIKO nem fukarkodott a tetőszerelványekkel sem, szépen kidolgozva csücsülnek a porcelánok, vezetékek a tetőn, és ami ennél is fontosabb, az áramszedők. Ezek már nem azok a hobbi kategóriás műanyag hatású bumszli szedők, amik a régebbi PIKO gépeken voltak, hanem remekbeszabott, filigrán, egzakt darabok. A GySEV-mozdony tetején az igazi gépéhez hű elrendezésben találhatóak a csápok (a lenti képen jobbról balra haladva: AC 16/25kV-os keskenypalettás, DC 3kV keskenypalettás, DC 3kV szélespalettás, és AC 16/25kV szélespalettás).
A festés és a feliratok is remekül sikerültek, a mozdony oldalán a GySEV gépekre újonan jellemző, a régebbi festésnél bonyolultabb grafika is szépen, élesen van tamponálva, és az alvázon sem hiányoznak a feliratok, még a legkisebbek is tisztán olvashatóak.
Belül is jó munkát végzett a gyártó. Az erőt egy ötpólosú motor adja természetesen lendkerékkel támogatva a szebb futásért. A hajtás precízen összeszerelt, hangja szinte egyáltalán nincs. Az elektronikai panel Plux22-es foglalattal szerelt, alapból külön kapcsolható végzárfényekkel, és a rajta található kivezetések lehetővé teszik utólagos fülkevilágítás egyszerű beépítését is. Ha hangdekóderünk van, akkor könnyen elhelyezhetjük a hangszórót, ugyanis bőséges hely áll rendelkezésre a beszerelésre.
Menet közben a jármű szinte hangtalanul jár, nagyon szép a lassúmenete, még a legkisebb sebességen sem rángat. Futásjósága parádés, a kerekek alakjával sincs gond, nyoma sincs az esetleges tojásalakra utaló mozgásoknak, leginkább a JC mozdonyaiméhoz tudnám hasonlítani a mozdony viselkedését a pályán. Ennél a gépnél már tapadógyűrű is található a kerekeken, így a tapadásra nem lehet panasz. A kerekek oldalán már tamponált a féktárcsa imitációja, hanem kimart, festett, ez rengeteget dob a kinézeten.
Ha szerelvényben gondolkozunk, akkor elég széles skálán választhatunk a mozdony mögé kocsikat. Ezek a mozdonyok jellemzően az 1-es vonalon továbbítanak IC-ket, és tehervonatokat. IC-ből a Raabercity-s, illetve START-os szerelvények illenek a mozdony mögé, DWA/GOSA/CAF kocsikkal (a Raabercity-s kocsikat a Roco idénre ígéri). Ha tehervonatban gondolkodunk, akkor a legtöbb VI-korszakos kocsiból kiállított tehervonat megfelel a mozdony mögé.
Végszó: ez a mozdony nagyon jól mutatja, hogy milyen nagy utat tett meg a gyártó a Hobby Taurus-tól idáig, és hogy igenis lehet minőségi mozdonyt készíteni elfogadható áron. Amit viszont szerintem fontos leszögezni, hogy ez a mozdony nem a vitrinbe, és nem a gyűjtöknek készült elsősorban, hanem azoknak, akik a terepasztalon használják majd.
—
Update: elkészült a videó is, amit lentebb tudtok megtekinteni.
Modellbemutató: ROCO – Meridian express
A Roco gondozásában megjelent vagonszett a keleti blokk egyik jellegzetes nemzetközi expresszét, a Meridiánt idézi meg. Két szett jelent meg, mindkettő három kocsit tartalmaz, az első szett két MÁV, és egy DR járművet, a második szett egy MÁV, egy DR, és egy CSD kocsit. Most az első szettet mutatném be, lévén ezt kaptam meg névnapom alkalmából.
A Meridián nemzetközi gyorsvonat klasszikus kelet európai expressz volt, összeállítása általában évenként változott, jellemzően MÁV, DR, CSD, és JZ járművek vegyesfelvágottja alkotta a szerelvényt. A Roco által kiadotthoz legközelebbi összeállítás szerint az 1982-es menetrendi évben közlekedett a Meridián (http://www.vagonweb.cz/razeni/vlak.php?zeme=JZ&cislo=271&rok=1982), azonban tetszőleges menetrendi év megidézhető a kocsik cserélgetésével (de akár egy másik korabeli nemzetközi vonat is összelegózható). Nekem pont kapóra jött a szett, mert a már meglévő B, Bc, és WLAB kocsikkal kiegészítve majdnem a teljes MÁV-os szekció összeállítható.
A MÁV-os kocsik
A kocsik a már jól ismert Y/B 70 jellegű járművek festési variánsai. A MÁV-os kocsik ugyan hasonlítanak a győri kocsikra, azonban pár részletben eltérnek tőlük. A kérdéses eltérések a következőek:
1.) ablakok: a modell a Német gyártású kocsikhoz hűen magasabb ablakokkal rendelkezik
2.) kocsivégek: az eredeti járműveken a kocsi oldal- és homlokfalának találkozása enyhén lekerekített, íves, míg a modellen éles, sarkos, valamint a kocsivégnél a Német kocsikhoz hasonlóan az ajtó aljánának vonalánál végetér a szekrény, nem nyúlik le úgy mint ahogy az a győri kocsikon
3.) forgóváz: Rába forgóváz helyett Görlitz V található a járművek alatt
4.) alváz: az alvázon lévő dobozok a német kocsinak megfelelően vannak elhelyezve
Mindezek ellenére én úgy gondolom, hogy a kocsik ugyan jól idézi meg a nagyvasúti járműveket, viszon szerintem 2018-ban a megidézés már nem elég, hiszen számos más gyártó van a piacon (pl. ACME, LS modell, Brawa) akik sokkal részletesebb és pontosabb kidolgozású modelleket tesznek le az asztalra.
A DR-es kocsi
Ennél a járműnél már beszélhetünk olyanról, mint modellhűség, hiszen az eredetiről készült képekkel összehasonlítva jól látszik, hogy a gyártó itt már viszonylag jó munkát végzett, és a kocsi formailag rendben van. Ami kicsit fájó pont az a forgóváz (jelen esetben Görlizt VI), ami szerintem egy kicsit elnagyolt valamint nagyon műanyag hatású (de legalább már tamponozott feliratokkal rendelkezik), illetve a belső berendezés, amiből szerintem többet is ki lehetett volna hozni.
A szett szerintem a felsorolt hibái ellenére is jó alapul szolgálhat, ha az ember magyar vonatkozású szerelvényekben gondolkodik, hiszen számtalan irányba bővíthető később, illetve több korszakba is beleillik.
Miről is szól a vasútmodellezés
Ez a fogalom az, ami egy viszonylag nagy területet lefed, de sok homályos folt van vele kapcsolatban, és éppen ezért érdemes egy kicsit körüljárni, hogy mi az ami valójában mögötte van. Az elmúlt években érdekes tendenciák bukkantak fel szerte az interneten, és a kiállításokon, ezért szeretném megosztani a véleményemet a vasútmodellezéssel kapcsolatban.
Senki sem kezdi profiként, még Josef Brandl sem. Én sem így kezdtem, sőt még most sem vagyok az, és lehet soha nem leszek, de nem ez a lényeg, hanem az út amit az ember végigjár az évek alatt. Ez mindennél fontosabb, és először ezt kell megérteni. Az ember gyerekkorában kap (vagy felnőttnént vesz) egy startkészletet, megfertőződik ezen kórsággal, és onnantól kezdve nincs megállás. Bővül a készlet, több sín, több vagon, kiegészítők, majd egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy egy szilárd valamit keresgélünk amire fixen rögzíthetjük őket. Vagy nem, és maradunk ugyan alkalmi szőnyegvasutasnak, de elindulunk a gyűjtés útján. De térjünk most vissza az előbbi szálhoz. Találtunk egy asztal építésre alkalmas helyet, alapot, majd megkezdjük első asztalunk építését. Ez valahogy sikerül, sok dolgot menet közben tanul meg az ember, saját kárán, sok mindent átépít, mert látja hogy ezt jobban is meg tudja csinálni, és lesznek dolgok amikkel nem erőlködik, mert érzi, hogy az nem megy. Közben figyeli a többi modellezőt, ellesi a technikákat, fortélyokat, tanácsot kér, kritikát kap, de folyamatosan szebbet-jobbat igyekszik készíteni. Jön a második asztal, a harmadik, és így tovább. Szépen lassan lekerülnek a matchboxok, a műanyag fák, a használtan vett kesze-kusza épületeket felváltják a kevésbé tájidegen házak, facsavar helyett ragasztással lesz rögzítve a vágányzat, és rendes kőzuzalék ágyazat is épül. Egyre több és több részlet, profibb kivitelezés, valósághűbb környezet. Szerintem erről kellene szólnia a címben említett fogalomnak. Egy véget nem érő folyamat, hiszen tudjuk olyan nincs hogy egy terepasztal kész. Az embert kell hogy hajtsa a vágy hogy előrejusson.
Mi a trend?
A mai világban számtalan internetes csoport szerveződött, ahol vasútmodellezéssel kapcsolatos tartalmakat oszthatnak meg egymással a tagok. Ezeknél a csoportoknál úgy néz ki egy nagyon érdekes trend van kibontakozóban, ami szerintem nem feltétlenül segíti a hobbi fejlődését. Mi lenne ez? Elég benézni bármelyik nagyobb közösségbe, és pár hétig figyelni. Ami viszonylag hamar feltűnik, az a nagy kontraszt a megosztott tartalmak között. Vannak páran, akik szép, minőségi munkákat osztanak meg, és vannak akik a kezdeti próbálkozásaikat, viszont ezeket nagy mennyiségben. Alapvetően ezzel nem is lenne baj – hiszen mint fent írtam senkitől sem elvárható hogy elsőre tökéleteset alkosson – azonban amint érkezik néhány jótanács, esetleg építő jellegű kritika, rögtön személyeskedésig menő viták alakulnak ki.
Az egyik oldal nem érti hogy miért becsmérelik a munkáját, hiszen olyan sokat dolgozott azon, hogy temperával GySEV-esre pingálja a börzén vett régi Piko E11-est, a másik oldal meg azt nem érti hogy akár egy ártatlan javító szándékú komment miatt miért kell a másiknak vérig sértődnie. Mindenki jót akar, de valami mindig félremegy. Az ilyen csörtéknek az esetek nagy részében úgy szokott vége lenni, hogy vagy a sértődöttek távoznak a csoportból, vagy a jótanácsot adókat blokkolják (esetleg dobják ki). Egyik megoldás sem jó. Nyilván vannak tényleg durva esetek, mindkét oldalról, amiket egyértelműen moderálni kell, de sajnos mostanában az a tapasztalatom, hogy ha valaki berak egy ecsettel festett, és filctollal feliratozott újságos Lima kocsiról készült képet, akkor arra csak a pozitív kommentek az elfogadottak. Vita kizárva, tanácsok kizárva, nehogy véletlenül megsértődjön a modellező. Aki esetleg kerek perec megmondaná a lelkes ifjoncnak, hogy nem rosz, de legközelebb modellfestéket, légecsetet, és vizesmatricát használjon, azt garantáltan ki fogják nézni. Érdemes így tanácsot adni? Hogy fog fejlődni így az a modellező aki csak pozitív visszacsatolást kap, akármit is rak be? Használ ez bárkinek is? Dícsérjük agyba főbe az olyan terepasztalos képeket amiken festetlen tejfölösdoboztető a peron, és transformes figura kamionok ácsorognak az állomás mellett, csak azért, nehogy megsértődjön a modellező és a végén emiatt elhagyja a csoportot? Szerintem ez nem egy jó irány, és ez lehet többet árt a hobbinak, mint a nepperek tevékenysége.
Moderáció
Néha van egy-egy próbálkozás az adminok részéről, ami megpróbálja keretek közé szorítani a dolgokat, de kétlem hogy bármi értelme lenne annak, hogy drákói szigorral tiltanak, törölnek, és penderítenek ki embereket (és persze az ő kommentjeik alatt biztos ami biztos ki van mindig kapcsolva a kommentelés…). Én azt látom, hogy sok esetben az adminok nagyon tapasztalatlanok, és mindenáron mindennemű konfliktust a csírájában próbálnak elfojtani, hogy így védjék a közösséget. Ezzel az a baj hogy így az esetek nagy részében a természetes, és hasznos vitát is elfojtják. Az eredmény pedig a fent leírt helyzetet eredményezi. Struccpolitika.
Hogy megértsük, nézzünk egy páldát. Tegyük fel, hogy az egyik ilyen csoportban az admin a következőt írja egy incidens után: „Ha nem tudsz valamit, kérdezz, aki pedig válaszol, az segítséggel, jószándákkal és mások számára nem sértő módon tegye.” A szándék láthatóan javító jellegű, és próbálja jó irányba terelni a dolgokat, azonban van egy kis baj a fent említett mondattal. Figylejünk a mondat második felére: „aki pedig válaszol, az segítséggel, jószándákkal és mások számára nem sértő módon tegye”. Tehát aki válaszol, az ne sértse válaszával a kérdezőt. A gond, hogy ez elég szubjektív, mert sok esetben akármilyen gondosan, objektíven fogalmazza meg az ember az építő jellegű válaszát/tanácsát, a kérdező azt óhatatlanul magára veszi, megsértődik. A történet vége pedig megint ugyanaz lesz. Sértődés, kilépés, tiltás, törlés, kidobás. Az admin aki így fogalmazná meg gondolatait, sajnos kifelejti hangsúlyozni azt is, hogy a kérdezőre is ugyanúgy vonatkoznak bizonyos szabályok, például az, hogy ne sértődjön meg, és vegye magára, ha valaki olyan, aki előrébb van tanácsot ad neki, ugyanis a fent idézett felhívásból fals módon az szűrhető le, hogy csak a kérdezőnek kedvező válasz az elfogadott.
A moderáció valamiért egy olyan buborékot próbál létrehozni ezekben a csoportokban amiben minden csak pozitív lehet, így mindenki aki tag azt hiheti, hogy teljesen rendben van az irány amit ő képvisel. Kérdezni lehet, de csak olyan válasz elfogadott, ami a kérdezőnek tetszik (komolyan, akkor miért kérdezett?). Nincs objektív pozitív és negatív visszacsatolás, csak lájkok, dícsérő szavak, és egy rózsaszín köd. Nem fogja érezni a modellező, aki heti rendszerességgel tölt fel tucatnyi képet az U sínes asztalán rohangáló Dispolok-os ES64F4-essel vontatott DR-es Schicht kocsikról, hogy ez nem biztos a jó irány, hiszen őt mindig lájkolják, és dícsérték. Ez a modellező nem fog fejlődni. Soha! „Jó az úgy, hiszen csak lájkolnak.” – szerintem ez a baj, és éppen ideje lenne, hogy kihúzzák az emberek a fejüket a homokból, ne csak más dolgaival legyünk kritikusak, hanem sajátunkkal is. Sőt a saját dolgainkkal szemben leginkább. A vasútmodelles közösségeket üzemeltető adminoknak szerintem fontos lenne az olyan vasútmodellezők érdekeit is figyelembe vennie is akik igyekeznek tanácsot adni a lelkes kezdőknek. Akinek pedig nem tetszik hogy itt bizony ellenvélemény is van, azt ne akarják a viták, és a többiek véleményének elnyomásával benntartani a csoportban, csak azért, hogy „meglegyen a létszám”. Ez nem fog működni, és idővel az ilyen mentalitás csak további feszültséget szül.
Specializálódás
Nehéz mindenkinek megfelelni, de nem is feltétlenül kell. Sok csoport bátran azt a célt tűzte ki maga elé, hogy összegyűjt minden vasútmodellezőt. Szerintem ez nem biztos hogy egy jó irány. A hobbin belül elég jól megfigyelhetőek a különböző szakágak (pl.: FREMO, diorámaépítés, modellépítés, terepasztalkészítés, gyűjtés, szőnyegvasutazás, játékasztalosok, stb…), és őket nem feltétlenül jó ötlet egy helyen keverni, azt várva hogy itt majd mindenki megtalálja a neki való tartalmat. Aki egy vasútmodellezéses csoporthoz csatlakozik, az valószínüleg azért teszi, mert olyan tartalmakat vár, ami ezzel kapcsolatos, és esetleg inspirációt ad neki a továbbfejlődéséhez, így valószínüleg csalódásként fogja megélni, ha azt látja hogy a csoport tele van lelkes kezdők képeivel, akik tucatszám osztogatják meg a „jó lesz az úgy” alapon készül inkább játék jellegű asztalaikról, kézzel MÁVOSRA festett fantáziamodelljeikről készült képeket, cserébe viszont semmilyen építő jellegű kritikát nem fogadnak be.
A németeknél van egy külön szó: spielanlage – magyarul játékasztal. Ott az ilyen játékasztalban gondolkodókat nem sorolják a vasútmodellezők közé, mert nem azok. Nincs semmi baj azzal, ha valaki ilyenben leli örömét, de ezt összekeverni a vasútmodellezéssel szerintem hiba. Feltételezem – mivel sok ilyet látok – érdemes lenne nekik egy olyan csoportot létrehozni, ahol a hasonló játékvasutasok gyűlnek össze, szerintem hosszú távon mindenki jobban járna vele (az index fórumon pl. van a kispénzűek topikja). Lehet hogy így nem lesz 3000 tagja a csoportnak, de aki odatéved az releváns tartalommal fog találkozni, és biztos lehet benne hogy olyanokkal van egy közösségben akik hasonlóan gondolkodnak a hobbiról.
Nem vagyok orákulum, és nem biztos hogy mindent jól látok. Direkt nem írtam most konkrét neveket, -példákat, mert nem az volt a célom hogy bárkit is megbántsak, vagy kellemetlen helyzetbe hozzak. Tudom, hogy vannak olyanok, akik teljesen más szemszögből nézik a dolgokat, és lehet hogy onnan nekik máshogy jön le ez a dolog. Ezzel szerintem nincs baj, hiszen nem vagyunk egyformák. Én viszont úgy gondolom, hogy az észérvekkel alátámasztott vitának, és megfelelő formába öntött építő kritikának igenis helye van a fórumokon, hiszen ezek viszik előre az embert, és sokat lehet tanulni belőlük.
Aliga – a tervek
Az utóbbi időben rengeteget gondolkoztam azon, hogy milyen legyen a következő terepasztalom. Rengeteg tervet készítettem WinTrack-ban, és sokmindent kipróbáltam. Fontos szempont volt a kompakt méret, és az, hogy legalább 2 olyan vágány legyen a leendő állomáson, ahol egy V63 és 4 darab Z1-es kocsi elfér. Mindenképpen olyan asztalt szeretnék ami többszintes, és az alsóbb szint(eken) megoldható a szerelvények tárolása/fordítása. A hagyományos téglalapforma sajnos csak bő 3,25 méter feletti hossz, és 1,1 m szélesség mellett tudta volna kiszolgálni az igényeimet, ezért inkább az L alak felé fordultam, így az állomás átlósan helyezkedhet el, amivel rengeteg helyet lehet nyerni.
Miután az L alak mellett tettem le a voksomat, egy jó témát is találni kellett. Egy általam kedvelt modellező mottója lebegett a szemem előtt, ez a mottó pedig az, hogy „legyen egy sztorid„. Miért fontos ez? Ha van egy sztorid, akkor rögtön perspektívába tudod helyezni az egész létesítményt, és ha még fiktív is lesz a téma, valamilyen keretet ad a terepasztalnak.
Némi gondolkodás után kitaláltam: „Lementem a Balatonra” – nekem ez lesz a sztorim. Hogy miért? Gyerekkoromban rengeteget nyaraltam a Magyar „tengernél”, és mivel szinte kivétel nélkül vonattal utaztunk, álmomból felkeltve ismerem a déli parti vasútállomásokat. Jött aztán a kérdés, ha balaton, és déli part, akkor melyik állomás legyen? Az asztal formája adta is a választ: Balatonaliga.
Számomra azért kedves hely ez, mert van itt egy nyaralónk, és anno nyaranta rengeteget lézengtem az aligai állomáson, és figyeltem a nyaranta itt előforduló számtalan érdekes vonatot. Az állomás formája is tökéletes egy L alakú asztalhoz, hiszen Aliga egy ívben fekszik, három vágányos, és a domborzati viszonyok is nagyon látványosak, mivel mind a kezdőpont, mind a végpont bevágásban van, így könnyen elrejthető a nyíltvonal az állomás két végén a kulisszába. Az is ezen állomás mellet szólt, hogy mivel ez a legelső balatoni megálló, rengeteg féle vonat előfordult erre (például: Siófok expressz, Goldoni, Sirava, Saxonia, Venezia, Maestral, valamint különböző egyéb gyors és személyvonatok, változatos összeállításokban). Az állomást a 2000-es évekbeli állapotában terveztem modellezni, így passzolni fog a gyűjteményemhez is.
A terep kialakítása is nagyon sok lehetőséget tartogat. A bal oldalon a nyaralóövezet egy darabja fog megjelenni, benne a nyaralónkkal, középen az állomás lesz a domináns, jobb oldalon pedig az M7-es egy darabkáját terveztem megidézni egy benzinkúttal, és pihenővel.
Az állomás vágányhálózatánál inkább a jelleget tartottam szemelőtt, ezért a váltókörzetek nem pontosan az eredetihez hasonlóan lettek megtervezve, illetve az állomás hossza is erősen torzított, azonban még így is elfér egy mozdony + 5 z1-es kocsi alkotta vonat még a legrövidebb vágányon is (a peron 1 mozdony + 4 kocsis vonatokra méreteztem). A kezdő és végponti váltókörzetek után a nyílt vonal egy rövid szakaszon lesz csak jelen. A kezdőponti váltókörzet után a vonal egy lejtős jobb ívvel előbb elhalad az M7-es hídja alatt, majd utána szépen eltűnik a kulisszában. A végponton szintén egy bal ívben halad a vonal egy lejtős bevágásban, majd itt is eltűnik a kulisszában.
A nem látható rész -1 szintjén a két vágány találkozik, majd egy kis spirálon keresztül tovább süllyed a -2 szin felé. A -1-es szinten található egy 3 csonkavágányból álló kis tároló. A -2-es szinten találhatóak a fő tároló és visszafordító vágányok. Mindegyik átmenő vágány 180 cm-es minimális hasznos hosszal rendelkezik, és ezen a szinten is vannak csonkavágányok a motor, és ingavonatok tárolására.
Miután nagyjából véglegesítettem a terveket és a koncepciót, jöhet a követkető lépés: a vágányanyag beszerzése. A tervet Peco code 100-as geometriával terveztem meg. Úgy kalkuláltam, hogy nagyjából egy év alatt apránként be tudok szerezni mindent ami szükséges. Mivel az elektronikai eszközök (dekóderek, foglaltságérzékelők, stb.) nagy része a jelenlegi asztalomról fog átkerülni, csak a hiányzó dolgokat kell majd beszerezni.
Mit gyűjtsek? – I. rész
Jó kérdés. Én is sokszor elgondolkoztam már rajta, mert amilyen egyszerűnek tűnik (pl.: magyar vonatkozású modellek), valójában olyan nehéz. Amikor az ember belekezd a vasútmodellezés nevű hobbiba, általában már van valamilyen elképzelése a célokkal kapcsolatban (terepasztal, gördülőállomány, stb.). Ezek a preferenciák az idővel módosulhatnak, de azért a legtöbb modellező igyekszik hű maradni a kezdetekben lefektetett alapokhoz, hiszen képtelenség lenne mindent összegyűjteni.
Milyen támpontok vannak, hogy és mit érdemes gyűjteni, mit modellezzünk a terepasztalon? Szép nagy kérdéskör ez, járjuk hát egy kicsit körbe a saját példámon keresztül.
Amikor még réges-rég elkezdtem a vasútmodellezést, a magyar vonatkozású modellek gyűjtése mellett tettem le a voksomat (ezen belül is a MÁV/GySEV vonalon). Ez így nem tűnt nagy falatnak, de az évek folyamán azért beláttam, hogy bizony egyre inkább kezd az lenni. Először valahol 2006-07 körül kezdett kibontakozni a gond, amikor a MÁV-ot szétválasztották, létrejött a START, a TRACKIÓ, és elkezdődött a járművek feliratainak cseréje is. Ez bizony korszakváltás. Addig Ep.V volt, ekkor viszont beköszöntött az Ep.VI. Az átmenet évekig tartott, és még 2008-ban is lehetett látni régi feliratozású járművet (mivel az akkori arculatot jellemzően fővizsgák alkalmával kapták meg a járművek), de végérvényesen két részre szakadt valami.
Emlékszem, ekkoriban a modellezők között voltak akik rögtön már csak a START-os járműveket keresték, és a régi motorosok, akik a sima MÁV-ost gyűjtötték. Tovább bonyolította a helyzetet a MÁV-TRAKCIÓ beolvadása a START-ba, illetve az újabban főjavított (és „esztétikai” feljavításon átesett) járművek megjelenése, a korábbitól teljesen eltérő festéssel (lásd CAF főjavítás, stb…). Az eddig szép egységes H0-s MÁV-os járműállományba beszivárogtak a START-os, és TRAKCIÓS elemek. Az átmeneti időszak megjelent a terepasztalomon is: MÁV mozdony, START szerelvénnyel, és fordítva.
Volt egy pont amig nem zavart a dolog, a határt azonban meg kell húzni, mert könnyen belátható, hogy lehetetlen minden MÁV vagy START járművet összegyűjteni, és ha az ember szerelvényekben gondolkodik, akkor bizony könnyen bajba tud kerülni (nem túl szerencsés a korszakok túlzott mixelése, főleg egy szerelvényen belül). Hogy úrrá legyek a káoszon, csináltam egy excel táblázatot, amiben elkezdtem összeirogatni az aktuális járművekből kirakható különböző lehetséges szerelvány-összeállításokat. Húztam egy vonalat, és ami nem illett bele a terveimbe, az ment a börzére. Szerencsére nem voltam soha olyan modellező aki ész nélkül vásárolt, ezért csak minimális mozgás volt nálam.
Mindig igyekszem úgy kiválasztani a megvásárlandó járműveket, hogy azok passzoljanak valamelyik szerelvényembe, és figyelek arra is, hogy ne legyen két egyforma pályaszámú járművem. Ez néha önmegtartóztatásal jár, cserébe viszont a lehetőségekhez képest valóshoz közeli állapotok jeleníthetőek meg a terepasztalon. Ha egy intervallumot kellene belőnöm, amit meg próbálok idézni, akkor az a 2004-2008 közötti időszak lenne. Itt még bőven voltak sima MÁV-os járművek, de mellettük már elkezdtek az időszak vége felé megjelenni a START-os kocsik, és Trakciós mozdonyok is, azonban ebben az időszakban még bőven előfordultak kevert összeállítások.
Végezetül pár kép a sajátjaim közül, amik a kérdéses időszakban készültek:
Gödöllő – 2017
Ismét bebizonyosodott, hogy Magyarországon bizony van igény minőségi vasútmodell-kiállításra, és vannak modellezők, akik komolyan veszik a terepasztal- és modellépítést. Gödöllő a tökéletes példa erre. Itt nincsenek száz méter hosszú toldozott-foltozott, modulasztalok, amiken mint a mérgezett egér szaladgálnak a különféle lehetetlen összeállítású szerelvények, nincsenek különféle házibarkács megoldások, gányolt modellek, drót nélkül közlekedő villanymozdonyok. Itt az van, amit vasútmodellezésnek lehet nevezni. Meg merem kockáztatni hogy európai szinten is bőven az élvonalban van ez a kiállítás.
A felhozatal idén is nagyon nívós volt: Martrain új asztala, Lezlinilzen pazar TT-s világa, Soós András moduljai (köztük az anno Paksinuti által készített Ó-Paks), és asztalai, Kisfaludy két varázslatos terepasztala, és Szűcs Miklós moduljai, és egy hatalmas Lego világ. Ugyan nagy volt a nyüzsgés, de mindenhova oda lehetett férni, és a jó fényviszonyoknak köszönhetően nagyon jó képek készülhettek.
A terepasztalokon kívül a vitrinekben számos pazarul kidolgozott jármű is megtekinthető volt. A Viessmann jóvoltából volt „Bütykölde” a gyerekeknek, lehetett vásárolni a Modell&Hobby, valamint a Posch Modell standján, továbbá meg lehetett tekinteni váltógyártót, és Battkát is munka közben, referenciáikkal.
A képek nagy részét a Facebook oldalamra töltöttem fel, mivel itt már fogytán van a hely: https://www.facebook.com/stmodell/
Csörgő tuning
Az ember akarva akaratlanul törekszik arra, hogy a meglévő járműveiből a legtöbbet hozza ki. Főként igaz ez, az olyan egyszerűbb modellekre, mint a Fuggerth mozdonyai. A Csörgő egy viszonylag egyszerű jármű, a digit előkészített verzió tudása is kimerül a menetirány szerinti menetfényben (zárfény nincs). Ha többet szeretnénk, és nem akarunk házibarkács megoldásokhoz folyamodni, akkor szükségünk lesz egy hangdekóderre, és egy tuning szettre, ami a Posch Modell/DigiTools páros jóvoltából elérhető a legtöbb modellboltban. A tunning szett tartalmaz egy MTC21-es foglalattal rendelkező nyákpanelt, két vezetőállás imitációval egybeépített világításpanelt, két csavart a nyák rögzítéséhez, és egy használati útmutatót a beépítéshez.
A beépítéshez szükség van némi tapasztalatra a modellek szerelése terén, valamit olyan szerszámra (flex/köszörű), amivel a mozdony súlya megmunkálható. Első körben szét kell szedni a mozdonyt és a súly két végéről levágni annyit, hogy az 3,5mm vastagságú maradjon. Én nem ezt az utat választottam, hanem a teljes végdarabot levágtam flex-el.
Miután ezzel megvoltam, összeraktam a mozdonyt, behelyeztem a vezetőfülke imitációkat, és a vezetékeket a helyükre forrasztottam.
A nyákot a mellékelt két csavarral rögzítettem. A vezetékeket gondosan elrendeztem, ügyelve, hogy ne érjenek a hajtás forgó alkatrészeihez. A két vezezőfülkét pillanatragasztóval rögzítettem, majd az innen érkező vezetékeket is beforrasztottam a nyák megfelelő forrasztási pontjaira.
A kis kockahangszórót pillanatragasztóval rögzítettem a mozdonysúlyba, és vezetékeit a megfelelő pontokhoz forrasztottam. Itt nagyon ügyelni kell a forrasztás minőségére, mert a hangdekóder kimenetét egy esetleges rövidzár azonnal elintézi. Ezután már csak a hangdekódert kell a csatlakozóba beillesztenünk. Én mindenképpen javaslom a megfelelő DigiTools Digisound dekóder használatát, mert pl. az ESU MTC21-es dekóderével nem lehet minden világításfunkciót megfelelően beállítani (fülkevilágítás, tolatófények).
Miután lepróbáltam minden funkciót, és ellenőriztem, hogy megfelelően működik-e a mozdony, a kasztni visszahelyezése előtt még kiszedtem a gyári prizmákat, és levágtam róluk a lámpafuratokba illeszkedő részeket, amiket pillanatragasztóval rögzítettem a helyükre. A kasztnit ezután a helyére pattintottam, és indulhatott is a vonatozás.
Mindent összegezve, a szett nagyon sokat dob a mozdonyon. A világítás funkciók, és a gondosan megtervezett vezetőállás mellett a gazdag hanganyaggal feltöltött dekóder is remekül beleillik a klasszik Csörgős feelingbe. A tuning beépítése körülbelül 2-3 órába került nekem, mint átlagos modellezőnek, a profibbak szerintem hamarabb is megvannak vele. A szett ára 10 ezer forint körül van, a hangdekóder pedig 23 ezer.
A lenti videót készítettem a mozdonyról, a főbb funkciók jól láthatóak, és hallhatóak benne:
Feszültség
Ez nem egy egyszerű kérdés manapság, a digitális korban. Amig régen az analóg időkben az FZ1 gombjának eltekerésével adtunk áramot a pályára, most a DCC rendszereknél sokkal komplikáltabb a helyzet.
Hogy megértsük a dolgot, nézzük meg, hogy miként működnek a különböző rendszerek. Kezdjük az analóg rendszerrel, mert ez viszonylag egyszerű felépítésű. Itt a jármű sebességét a pályában lévő feszültség emelésével és csökkentésével szabályozzuk, a haladási irányát pedig a polaritás váltásával. A transzformátor egyenáramot (FZ1 esetén hullámos egyenáramot, a modern szabályzók esetén pedig PWM jelet) állít elő, és a szabályzó segítségével ennek a feszültségét tudjuk állítani (PWM esetén a kitöltési tényezőt). Az egyenáramú transzformátorok a bemeneti feszültség függvényében terhelés alatt jellemzően 12 + – 2 V-ot tudnak maximálisan kiadni magukból (terheletlenül általában 2-4V-al magasabb feszültséget mérhetünk). Mivel a H0-s mozdonyok rendszerint 12V-ra vannak tervezve, az analóg rendszernél nem jellemző, hogy ebből probléma lenne, hiszen még teljes kivezérlés esetén sem jut több, mint 14V a motorra.
És akkor jöjjön a feketeleves, a digitális rendszer. Egyszerűnek tűnik, de mégsem az. A legtöbb gond a nem megfelelő sínfeszültségből adódik, illetve abból, hogy a sínfeszültség mérése is nehézkes, a pontos feszültséget csak oszcilloszkóppal illetve komolyabb (true RMS mérésére képes) multiméterrel lehet megmérni.
A digitális rendszerek a következőképpen néznek ki: van egy tápegységünk, egy DCC parancsközpontunk, és egy erősítőnk (ez utóbbi kettő jellemzően egybe van építve), majd ennek az erősítőnek a jele megy ki a pályába. Optimális esetben az erősítőben található egy stabilizátor, ami szabályozza a pályába kimenő DCC jelet, így mi állíthatjuk a központ menüjén keresztül a DCC jel feszültségét. Sajnos ez sok esetben hiányzik bizonyos gyártók belépő szintű központjaiból. A Roco is ilyen, neki mind a régi központjaiból (pl. 10764) mind az új fehér z21-ból is hiányzik ez az alkatrész, náluk a sínfeszültség a felhasznált tápegységtől függ. Korábban a Roco egy nagy fekete váltóáramú trafót adott a központjai mellé. Ez a létező legroszabb választás volt, mert a stabilizálatlan transzformátor miatt a DCC feszültség kis terhelésnél néha 25-30V közé is felkúszott, és előfordultak benne 50V-os tüskék is. Dekóder legyen a talpán, ami ezt komolyabb gond nélkül bírja. A probléma H0-ban még nem akkora, viszont N-ben már akár motor/dekóder leégést is okozhat az ilyen magas feszültség.
A fentebbi problémára a legjobb megoldás egy 16-19V-os stabilizált, kapcsolóüzemű, egyenáramú tápegység használata. Erre a célra a laptop tápegységek felelnek meg a leginkább, mert viszonylag nagy a választék az utángyártott tápokból, de akár a már kiselejtezett otthoni laptopunkét is hardendbe lehet állítani (legtöbbjüknek olyan csatlakozója van, amit direktben be lehet dugni a Roco központba). Mivel ezek a tápok kapcsoló üzeműek, a kimeneti feszültségük még kis terhelésnél is stabil, valamint jellemzően 3-3,5A-esek, ami bőven kiszolgál akár egy közepes méretű asztalt is. Amíg a 10764-es erősítőt használtam, egy 19V 3A-es Compaq tápról hajtottam meg az asztalt. A 10764-es erősítő bemeneti Graetz hídján 2V-ot esik a feszültség, a pályára végül 17V jut, a dekóderek Graetz hídján szintén 2V-al csökken a feszültség, így ők 15V-ot kapnak, amivel gond nélkül üzemelnek akár egész nap, komolyabb melegedés nélkül.
A fehér z21-nél most más a helyzet, mivel csak a fekete Z21-ben van lehetőség a sínfeszültség állítására (mint említettem feljebb, a fehér z21-ből hiányzik ez az áramkör). A központ felépítésének köszönhetően amennyiben 19V DC a bemeneti feszültség, úgy a pályában is kb. ennyi lesz. Ez ugyan kicsit magasnak tűnhet, de még elfogadható, én mégis azt javaslom, hogy aki fehér z21-et használ, annak érdemes vagy alacsonyabb, vagy változtatható kimeneti feszültségű tápot választani. Én nem akartam nagyon belepiszkálni a már korábban összerakott rendszerbe, és új tápot sem szerettem volna vásárolni, ezért az e-bay-ről beszereztem egy digitális kijelzővel felszerelt, állítható kimeneti feszültségű DC-DC konvertert, amivel tizedes pontossággal be lehet állítani a z21-be jutó feszültséget.
RoLa mustra
Sajnos egyre inkább eltűnőben van ez a kombinált áruszállítási forma (hazánkban egy ideje már nem is járnak ilyen vonatok), de a terepasztalunkon könnyen megidézhetőek a 90-es évek közepétől, egészen 2012 végéig hazánkban megfordult szerelvények. A RoLa azért különleges, mert a kamionok egy direkt erre a célra késztett alacsony padlómagasságú nyolc tengelyes speciális kocsin utaznak, és a sofőröket a vonat elején található szintén egyedi személykocsiban szállásolják el az út időtartama alatt.
RoLa kamionszálltó kocsikat a Fleischmann (most már Roco név alatt) gyárt, ÖBB, és DB, és SBB felségjellel. A kocsik könnyen beszerezhetőek a modellboltokból. MÁV-os kocsit csak a kisszériás gyártók készítenek, jelenleg az Albert-féle kocsi kapható, többféle pályaszámmal. A kísérőkocsiból az ÖBB-s a Roco, és a Lilliput gondozásában került kiadásra, a MÁV jellegzetes szürke színű, Y kocsiból átalakított járművét azonban szintén csak kisszériás gyártók készítették el eddig. Egy kedves ismerősöm jóvoltából kerütek hozzám a bejegyzésben szereplő járművek, a cikk megírása erejéig, nézzük is meg őket, első körben a kísérőkocsikat veszem górcső alá.
Roco
Ez a kocsi 1:100-as hossztorzítású, ráadásul sok részletében eltér az eredeti kocsitól, mivel csak egy átfestés (a feltűnő pontatlanságok: ajtók, kocsivégek, alváz). Festése feliratozása amúgy rendben van, belseje kidolgozott, azonban csak egyszínű.
Lilliput
A Lilliput ÖBB-s kocsija nagyon szép kidolgozású. Festése jól eltalált, feliratozása pontos. A kocsi alja és a forgóvázak is szépen ki vannak dolgozva, még a tárcsafékek is helyet kaptak a tengelyeken. Sajnos elég ritka járműről van szó, beszerezni már csak használtan tudjuk.
————
A magyar kísérőkocsik alapjául egytől-egyig a Tillig Y kocsija szolgált. Itt meg kell jegyeznem, hogy az alapmodell két apró eltérése megmaradt minden járműnél. Az ablakok magassága nem egyezik, illetve a forgóváz is maradt Görlitz V, a Rába helyett.
Albert modell Bsc – 51 55 85-10 005-3
Albert kocsija véleményem szerint az etalon. Minden részletében kidolgozott, profin kivitelezett átalakítás. A kocsi összes jellegzetes stílusjegye a helyén van (lefalazott homlokátjárók, az egyik végen egy oldalt lefalazott feljáróajtó). A kocsivégek csak a magyar kocsikra jellemző sarkai is az eredetinek megfelelően el vannak készítve, mint ahogy a belső berendezés is hű az igzihoz. A festése nagyon szép (vékony selyemfényű festék), pontosak a maszkolások, pazar feliratozás (az alvázon is), nagyon jól visszaadja az eredetit.
Quabla Express Bsc – 50 55 89-10 003-8
Ez a modell egy második festési korszakú járművet mintáz, ahol a piros csík hiányzik az ablakok között, és a zöld harántcsík a társalgó felöli részen van. A jármű festése inkább matt hatású, és kicsit vastagnak érzem a festékréteget néhol, de még így is nagyon minőségi munka. A feliratozás is rendben van, bár egy kicsit vastagabbak néhol a betűk, mint az Albert féle verzión. A kocsi belseje itt is kidolgozott, az eredetinek megfelelő berendezés található benne. Az allváz is hiánytalan, az eredetinek megfelelő dobozok lettek kialakítva, azonban itt hiányoznak a dobozokról a feliratok, és piktogramok.
Quabla Express Bc – 50 55 59-41 023-5
Az egyetlen olyan kísérőkocsi modellje, amin nem lett lefalazva az átjáróajtó, és amelyiken más a felirazotás. Festése neki is hasonló, mint a másik Quabla kocsinak. Az egyetlen komolyabb eltérés az, hogy mivel az eredetije 59-41-es kocsiból lett kialakítva, a kocsivégek és a homlokfal lekerekítése nem passzol.
Modell Kit Bsc – 50 55 89-10 008-7
A kocsi festése selyemfényű, szép vékony rétegben, maszkolások azonban néhol láthatóan sorjásak. Sajnos a kasztnin néhol láthatóak a lefalazott kapaszkodóbemélyedések, és ajtó nyomai. A feliratozás a cég hírnevéhez méltóan pontos és precíz. A kocsi belseje szépen kidolgozott.
————
————
A kísérőkocsik után jöjjön a kamionszállító kocsi.
Ez a kocsi amilyen egyszerűnek tűnik, olyan sok buktatót tartalmaz. Nagyon kicsi kerekek, alacsony építés, és bonyolult oldalfal jellemzi a járművet. A Fleischmann kocsi jól hozza az eredetit, részletesen kidolgozott kocsit kapunk, ami az apró kerekek ellenére meglepően jó futási tulajdonságokkal rendelkezik.
———–
A végére pedig pár szomorú kép. A magyar kísérőkocsik jelenleg Szegeden vannak leállítva. Sajnos elég leromlott az állapotuk, kívülről mindegyik össze van graffitizve, és bent sem túl rózsás a helyzet. Nem valószínű hogy valaha is újra forgalomba kerülnének ezek a kocsik, itt a parajosban várják, hogy döntés szülessen róluk.
Mitől beteg a hazai vasútmodellezés? – 2. rész
Az előző részben már említettem ennek a résznek a szereplőit, lássuk most a modellezők fő típusait.
Alapvetően én két nagy csoportra bontanám a hazai modellezés szereplőit, az egyik csoport a konstruktív, a másik a destruktív modellező.
Konstruktív:
A lelkes
Ő az, akinek nincs még nagy tapasztalata, és sok modellje, de mégis nagyon pozitívan áll a dolgokhoz. Nem fél feltenni a kérdését a fórumokon, hallgat a tapasztaltabbakra, megosztja munkáit, amiken szépen látszik a fejlődése. Csak pozitív jellegű megnyilvánulásai vannak.
A csendes profi
Kicsi csoportja ez a modellezőknek. Ő az, aki ritkán szólal meg, de olyankor megkérdőjelezhetetlen amit mond. Nem nagyon szeret publikálni, nincs, vagy csak minimális a webes jelenléte. Munkái gyönyörűek, mégsem kérkedik velük. Nagyobb vitákba nem keveredik, mindig megőrzi jó hírét.
A segítőkész profi
Még a csendes profiknál is kevesebben vannak. Rendkívül türelmesen válaszolnak még egyszerűbb kérdésekre is. Munkáik nekik is pazarok, néha közszemlére is teszik őket, megosztják tapasztalataikat. Ők konfrontálódni is szoktak, álláspontjuk sziklaszilárd, de hírnevükre ügyelnek, tudják mikor kell egy vitából kiszállni. Internetes jelenlétük meghatározó (van rendszeresen frissített weboldala, blogja), sokat lehet tanulni az általuk közzétett anyagokból.
A segítőkész
Átlagos modellező, már van tapasztalata, kisebb-nagyobb gyűjteménye, terepasztala is. Az interneten aktívan jelen van, szintén blogot vagy weboldalt üzemeltet. Előszeretettel vesz részt vitákban, véleményét megvédi, de hajlandó másokat is meghallgatni.
A gyűjtő
Nincs terepasztala, általában vitrinbe / polcra gyűjti a modelleket, amiket néha szőnyegvasúton, vagy kiállításokon megfuttat. Hatalmas a gyűjteménye, de mégsem kérkedik vele. Olyan járművei vannak, amiről sokan csak álmodnak, ezeket mind hosszú és kitartó munka / keresgélés árán szerezte be. Ért a modellekhez. Mindegyiket álmából felkeltve is ismeri. Pontosan tudja, hogy mik a jellegzetességek, hiányosságok. Jó megfigyelő. Webes jelenléte minimmális, inkább csak a beszerzések kapcsán tesz fel egy-egy képet, komolyabb vitákba nem bonyolódik. A kérdésekre készségesen válaszol, és nem rest privátban képeket küldeni a modelljeiről azoknak, akik kérnek tőle.
Destruktív:
A kötekedő
Neki semmi sem jó, ő mindent jobban tud, és mindenkinél hangosabb. Ha kell százszor leírja, de akkor is övé az utolsó szó. Adatlapja majdnem üres (esetleg tartalmaz egy semmitmondó email címet), facebook profilképe fiktív, adatlapján ott sem sokat találunk. Ugyan rendszeresen kifejti véleményét mások munkájáról, még senki sem látott tőle semmit.
A fikanick
Egyértelműen csak mások pocskondiázására létrehozott nick. Tulajdonosa nem ismert, de stílusából és felbukkanásából gyanítható, hogy kihez tartozik. Tulajdonosa konfliktus-kerülő, saját nevével nem meri felvállalni véleményét, nem mer konfrontálódni. Sokszor 4-5 is tartozik egy személyhez, néha csapatostól bukkannak fel, és bizonygatják igazukat.
Az okoskodó
Ő a mindenható. Ő mindent jobban tud. Neki szabad mindenkit kioktatnia. Amit ő mond, az úgy van. Mások véleménye nem számít, az ő szavában nem lehet kételkedni. A saját dolgaival, és tudásával folyton kérkedik, másokat lenéz. Vele csak egyetérteni lehet. Hajlamos más beszélgetésekbe, és más dolgába belefolyni, ott akadékoskodni.
A mimózalelkű
Félénk, általában csak olvas. Munkássága átlagos, vannak modelljei, terepasztala, éptget is ezt-azt. Saját munkáit alig meri bemutatni, mert „Mi lesz, ha valaki véleményezi?„, amikor pedig valamit be is mutat a közönségnek, pár komment után gyorsan visszavonul, mert „Lám jönnek is rá a csúnya kommentek. Nem értékelik ezek a munkámat.„. Véleményét néha kinyilvánítja ugyan, de nem védi meg azt. Vitákba ritkán keveredik, és sokszor egy erősebb odaszólás után törli magát, de aztán valahogy mindig visszaregisztrál.
A nepper
A börze topikok a lakhelyei. Legalább heti kétszer berak több tucat eladó dolgot, mindig másokat. Állítása szerint modellező, de még semmit nem láttunk tőle, eladó modelleken kívül. Általában normális áron kínálja portékéját, azonban sok esetben borsos árat kér egy-egy járműért. Aki megemlíti neki, hogy sokallja ezt, általában hamar megkapja a magáét, amihez a nepper előszeretettel használja fikanick flottáját.
Az aljas nepper
A modellezőtársadalom legalja. Arcátlanul magas árat kér mindenért amit árul. Stílusa bunkó, lekezelő. Vele csak egyetérteni lehet, amikor 75 ezerért árulja azt a pár darab V43-ast amit egy héttel korábban 45-ért vett a modellboltban. Aki nála vásárol az biztos hogy póruljár. Garanciát semmire sem ad, néha követ dobozol be és küld el modell helyett az óvatlannak, aki nem személyesen veszi át a portékáját. Ha valaki kritikát fogalmaz meg vele szemben, az rögtön „ostoba”. Általában fals híreszteléseket terjeszt, hogy kívánatosabbá tegye termékeit (pl.: az xy gyártó megszűnt, már nem gyárt, de nálam jó áron lehet megvenni a modelljeit, csak amíg a készletem tart). Gyakran keveredik önellentmondásba magával is, de ezt nem veszi észre.
A szegecsszámláló
Neki nem lehet ám bármit eladni. Ő tudja, hogy azon a mozdonyon az az apró biz-basz nem úgy néz ki mint a valóságban. Neki ilyen silány vacak nem kell, hiszen hogy mutatna a gyűjteményében. Tőle saját modellről készült képet nem láttunk soha, mindig csak beszél róluk. Minden hibát felfedez, és szóvátesz. Fennhangon kioktat mindenkit, számára nincsen kompromisszum, ha vasútmodellről van szó. Neki csak a tökéletes kell. Ebből kifolyólag valószinüleg alig vannak járművei, terepasztala sem lehet. Általában néma csendben marad, amikor az általa felhántorgatott részletről kiderül, hogy az eredeti járművön is pont olyan, mint a modellen.
A minőségi modellező
Ő az, aki el van ájulva magától, mert az anyagi háttere lévén mindent megvehet magának. Rengeteg járműve van, és büszkén mutogatja újabb, és újabb beszerzéseit. Ő mindent tud, ő mindent megvehet. Terepasztala nincs, de ha van is, azt nem ő építette, hanem jellemzően valakivel csináltatta (ellenben úgy adja elő, mintha ő építette volna). Nagyon érzékeny a minőségre. Ha egy modellen gyárilag van valami apró hiba, esetleg ragasztani/szerelni kell valamit, az rögtön pocsék, silány vacak. Neki ennyi pénzért olyan legyen tökéletes. Rendkívül kritikus mindennel szemben. Valószinüleg teljesen technikai analfabéta, mert a hozzászólásaiból az derül ki, hogy egy dekóder berakása is komoly gondot okoz neki. Büszke, és általában magas lóról néz le a pornépre, akik mondjuk tanácsot adnak neki, hogy megoldja a problémáit. Neki nem kell tanács, neki olyan modell kell amit nem kell a megvásárlás után szerelgetni.
Van egy csoportjuk akik hihetetlen mohóságuk miatt nagyon rövid idő alatt hatalmas gyűjteményre tesznek szert, ész nélkül vásárolnak, majd kis idő elteltével hirtelen teljesen leépítik gyűjteményüket (hogy miért, az rejtély, lehet hogy megunta, lehet hogy olyan helyzetbe került, hogy nem bírja ezt fenntartani), és eltűnnek a süllyesztőben.
A (fióknak) gyűjtő
A meg nem értett zseni, az, aki már évtizedek óta gyűjt, és csak fehér kesztűvel nyúl bármihez is. Rengeteg ritka modellje van, tele van ezekkel már legalább két szekrény is, de vitrin helyett inkább a fiókban tartja őket dobozban, nehogy bajuk legyen. Járatásról szó sem lehet, hiszen azzal csökkenne az értékük. Számára minden a dobozban jó csak, mert ott nem érheti őket még napfény sem, és nem nyúlhat hozzájuk senki. Legszívesebben ki sem csomagolná őket, de a fényképezéshez bizony elő kell venni őket, így néhány kép erejéig levegőznek egyet, majd mennek vissza a biztonságot nyújtó hungarocelbe, a szekrény mélyére. Néhány, kisebb értékű járművet a polcon tart, de csak azért, hogy emlékeztessék rá, neki vannak modelljei is. Nagyon büszke a gyűjteményére, és ennek hangot is ad. Terepasztal építésen még nem gondolkozott, mert ugyan lenne rá hely meg keret is, de olyan veszélynek nem tenné ki értékes gyűjteményét, mint ami ott érhetné őket.
Az agresszív kezdő
Onnan lehet megismerni, hogy pár napos regisztrációval már követelőzik, és agresszívoskodik. Neki mondják meg azonnal a választ! Visszakeresni? Ugyan már! A legalapvetőbb dolgokat kérdezgeti folyton, és amikor valaki felhívja rá a figyelmét, hogy esetleg először olvasson utána, rögtön megsértődik. A kritikát nem érti, ha valaki építő jelleggel tanácsol valamit, rögtön magára veszi. Pár nap alatt lejártaja magát, majd előbb-utóbb a moderáció melegebb éghajlatra küldi. Néha előfordul, hogy ért a szóból és más néven reinkarnálódik, egy mérsékeltebb stílussal, néha viszont ugyanazzal a hévvel folytatja.
————–
Nagyjából ennyi lenne, az én szubjektív véleményem szerint. Nem sorolnék senkit sehova, így magamat sem, mindenki döntse el, hogy mit érez, hova tartozik.
Mitől beteg a hazai vasútmodellezés? – 1. rész
Régóta gondolkodtam, hogy megírjam-e ezt a bejegyzést, és végül úgy döntöttem, hogy igen. Biztos vagyok benne, hogy ezután még többen lesznek majd, akik nemtetszésüket fejezik majd ki velem szemben itt és a fórumon is de ezt már megszoktam.
Mitől beteg? Maga a kérdés először talán 3 éve fogalmazódott meg bennem. Akkor még elég sok magyar vonatkozású újdonság került a boltokba évről-évre, és ezek kapcsán bukkantak felszínre bizonyos dolgok. Általánosságban elmondható, hogy a magyar piac kicsi, rendkívül árérzékeny, és tele van országspecifikus dolgokkal. Eddig nem is lenne gond, mert majdnem az összes környező ország is hasonló cipőben jár, azonban itthon van még egy specialitás: hiperérzékenység a minőségre, és szegecsekre. Nem, nem tudtan jobb szót találni rá.
Mi ez valójában? Legyen olcsó, de legyen tökéletes minden elemében. Egy példával tudnám szemléltetni. Amint megjelenik egy magyar vonatkozású modell, pillanatok alatt apró darabokra szedi a modellező közösség, és a legkisebb hibába is beleköt. Semmi tolerancia, semmi kompromisszumkészség. Megérteni azt, hogy egy apró részlet kidolgozása aránytalanul sokba kerül a gyártónak, és inkább lehagyja? Ugyan már! Most nyilván nem arra gondolok, hogy egy fantáziamodellt (pl. Roco M49) becsmérelnek, vagy egy tényleg ordító hibát tesznek szóvá, hanem olyan dolgokba kötnek bele, mint az, hogy nem megfelelően áll a laprugó az Albert modell kocsikon. Mi van? Aztán a múltkor volt egy arc, aki az Eams kocsira kijelentette, hogy neki az nem jó, mert nem tökéletes, és hogy ilyen kompromisszumokat, mint hogy valami gerenda vastagabb, mint az eredetin nem tud bevállalni (aztán arra, hogy mutassa már meg azt a dioráma kidolgozottságú asztalt, amin majd futtatja, nem tudott mit mondani), mert hogy egy Roco Szergej mögött milyen hülyén nézne már ki (na, neki sem sok modellje lehet, ha ennyire szegecsszámláló).
Ilyenkor általában hosszú kommentfolyamok születnek mind az index fórumon, mind a Facebook csoportokban, pro, és kontra (általában mindig a negatív hangok vannak többségben). Észérvekkel nem lehet ilyenkor hatni egyik félre sem, és végletekig menő személyeskedésbe torkollanak ezek a viták.
Szőrszálhasogatás, semmi sem jó, illetve olyan szempontok priorizálása, amik az én fejemben soha nem fordulnának meg. Csoda, hogy ezek után alig van gyártó, aki a hazai modellekbe időt és pénzt fektet? Szerintem nem.
A fenti probléma azonban csak a tünet. A forrás máshol van. Mindegy, hogy index fórum, vagy Facebook csoport, a gond ugyanaz. Vannak egyének, akik általában mindent magukra vesznek, és ha valaki olyat ír, ami nem az ő szájízüknek megfelelő, azt képtelenek megfelelő stílusban kommunikálni, illetve sokszor kényszernek érzik, hogy más beszélgetésébe beleokoskodjanak, és kiforgassák a szavait. Mivel én általában a „másik” oldalon vagyok az ilyen vitákban, jól meg is szoktam kapni a magamét, ők viszont szentek és sérthetetlenek (gyanítom, hogy több nick van, mint természetes személy). Vagy azt gondolod mint ők, vagy jól megkapod a magadét, például úgy, mint ahogy én „Azt hittem mélyebbre nem tudsz süllyedni az ostobaságban és értetlenkedésben, de tévedtem. Szándékos trollkodsz vagy tényleg ilyen vagy?„. Nyilván ostobaságban süllyedek, és trollkodok a kemény egy darab nickemmel már 2009-óta. Mindegy. Látszik, hogy a kérdésemre értelmes választ már nem tud adni, ilyenkor úgy gondolja, hogy ha ostobának titulálja a másikat, akkor ő nyert.
A fenti esetnél a probléma abból indult ki, hogy nem értettem (és ezt szóvá is tettem), hogy miért jó az, ha valaki kiad két havi minimálbért egy mozdonyért, amit aztán még csak ki sem próbál, csak rögtön beteszi a vitrinbe, nehogy megsérüljön. Fura. De még furábbak a szekrényfiókba gyűjtők. Ismerek ilyet, és hallottam már mástól is olyan emberről, akinek konkrétan egy komplett lakás összes szekrénye tele volt bedobozolt modellekkel. Durva mi? Na, de nem lövöm le a következő témámat, a modellezők típusairól.
Aztán itt ezen a ponton meg kell említenem egy már régóta nem publikáló bloggert. Ő Vasutaskritikus. Nem tudom miért hagyta abba a dolgot, ugyan bár voltak durva írásai, alapvetően jól ismertette a hazai modellezőtársadalmat, és helyzetet. Hogy miért említettem meg őt? A napokban olvastam egy régebbi írását: A minőségi modellezés címűt . Nem hosszú, de a kommentek miatt érdemes rápillantani. Tanulságos, és jól mutatja a fentebb felvázolt problémákat.
Ennyit mára, de ezt a témát még folytatni akarom.
A kommentekben ne kíméljetet!
Modellbemutató – Piko (VTG) Zacens
Üde színfolt a krómozott kivitelű jármű a tartálykocsik szürke sorában, de nem csak ez vonzza a tekintetet. A kocsi olyan részletesen van kidolgozva, hogy le a kalappal a Piko előtt.
Az ember nem gondolná, hogy mennyi minden apró részletet lehet kidolgozni egy viszonylag egyszerű tartálykocsin.
Maga a tartálytest is nagyon jól néz ki így krómozva, de a kocsi alvázszerelvényei viszik a pálmát. Minden csap, cső, csatlakozó ki van dolgozva, és még a legapróbb részleteket is az eredetinek megfelelően tamponozva van.
A filigrán berendezések elsőre törékenynek tűnnek, azonban rendkívül jó, rugalmas műanyagból készültek, így kevésbé hajlamosak a törésre.
A kocsi szinte minden modern nemzetközi tehervonatba beleillik, és üde színfoltja lehet a terepasztalunknak még akkor is ha az ember főleg magyar kocsikat gyűjt.
Posch modell KALÁKA III. forgóváz
Karácsony előtt egy igazi hiánypótló kiegészítővel jelentkezett a Posch modell. A KALÁKA III-as forgóvázzal jelentősen javítható a Fuggerth kocsik kinézete hiszen a forgóváz a kocsik meghatározó, jellegzetes eleme.
A forgóvázakat párosával lehet megvásárolni, és a csomagban található 4 darab fém kerékpár is. A beszerelés nagyon egyszerű, a régi forgóvázat ki kell pattintatni a helyéről, majd a kasztni leszedése után az alvázon lévő lyukba be kell helyezni a mellékelt menetes réz forgócsapot, a forgóvázat ezután egy csavarral a forgócsapba kell csavarni, és kész is vagyunk.
Ha áramszedésre is könnyen alkalmassá lehet tenni a forgóvázat, ilyenkor az áramszedő lemezen egy, a kapott csavaréval megegyező lyukat kell vágni, és a csavarral fixen rögzíteni is tudjuk. Külön előny, hogy ekkor a réz forgócsapot használhatjuk áramvezetőként, így nem kell a vezetékek elvezetésével bajlódni, az alvázon.
Nekem nagyon tetszik a forgóváz, szépen kivitelezett, üzembiztos darab, nagyon sima, finom futással. Egyenlőre két kocsira valót szereztem be, de várhatóan hamarosan gyarapodni fog az ezzel feljavított járműveim száma.