Volt egy kis időm, így elkezdtem beépíteni a Metropol EN kocsijaiba a világításokat. ACME vagonok, szóval nem egyszerű téma. A PKP 2. osztályba viszonylag könnyen bement egy HTech panel, csak két helyen kellett lecsípni az elválasztó-falakból (az ACME legendásan magasra készíti ezeket). A forgóvázból el lett távolítva a tárcsafék imitáció, és a gyári áramszedőlemezt is rendesen beállítottam, majd kétoldalú ragasztóval rögzítettem.
A fekvőhelyes kocsiba egy ESU panelt raktam, ez a kocsi is könnyen szétjött, itt nem kellett faragni sem.
Az igazi mumus a bautzeni háló volt. Itt volt minden is. A kocsi kasztnija több ponton pillanatragasztóval volt az alvázhoz rögzítve (gondolom, hogy ne álljon el annyira), a pengével történt kipattintás után sem akart engedni, összesen három helyre kellett gitárpengetőt tenni, mire nagynehezen lejött a kocsiszekrény.
A belső szépen meg van csinálva, még a zuhanyzóban lévő zuhanyfej is a helyén van (bár csak ennyi energiát fordítottak volna arra, hogy szépen fusson a kocsi). Mindenhol feliratok, tamponozott kilincsek, ágyak, festett függönyök. Pazar látvány.
Egy ESU panel ment ide is, két helyen kétoldalú ragaccsal megfogatva szépen elfért.
A forgóváznál jött az újabb meglepi, a féktárcsa-imitációkat csak csípőfogóval lehetett eltávolítani, és egy tengely közben réz csapágyastól kipotyogott. Miután összelapátoltam, és visszaragasztottam a csapágyakat, ide is beraktam az áramszedőlemezeket, majd még kaptak a tengelyek némi kenőanyagot a nyikorgás elkerülésére.
A végeredmény egész jó lett szerintem, de kb. 2x annyi idő egy ilyen ACME kocsit ellátni világítással mint egy bármilyen másikat.
Még évekkel ezelőtt vettem két alváz nélküli roncsként árult MÁV GOSA kocsit, amik eddig a fiókban hevertek, és várták sorsuk jobbra fordulását. Mostanra lett időm velük foglalkozni, a két járműnek két külön sorsot szántam. A rosszabb állapotú kocsiból új színterves GOSA kocsi lesz majd később, a jobb állapotú kocsit pedig most helyreállítottam.
Egy AC kerekekkel ellátott DB IC kocsi volt a donor, amit a jófogáson találtam. Direkt lepusztult állapotú kocsit kerestem, csak az alváz kellett nekem belőle ehhez a kocsihoz (és a tető a másikhoz). A Roco elég modulárisan készítette el a kocsicsaládot, sok alkatrész így teljesen csereszabatos.
A DB kocsi alvázát légecsettel feketére fújtam, hogy passzoljon a MÁV jármű alá.
A GOSA kocsi alapvetően picit viseltes állapotban volt, ami nagyon látványos volt, azok az erősen kopott ablakkeretek voltak.
Az volt az ötletem, hogy ezt a kocsit az érkezéskori állapot szerintire csinálom meg, így az ablaksorok kiszedése után a kasztnin található ablakkeretet fekete alkoholos filccel kihúztam.
Egy kb. 15 perces munka volt az egész, utána letörölgettem a járművet, visszaraktam az ablakokat, és a belsőt a DB kocsi alvázára helyeztem, majd összepattintottam, végül kicseréltem az AC kerekeket DC-re.
Ennyi, kész is a megmentett jármű. A tetőn itt ott van némi kopás, de tervezek egy enyhe koszolást, az majd elrejti a maradék hibát.
Kb 16 ezer forint volt mindennel együtt a projekt, és így lett egy + GOSA kocsim, jól jön a Bartók EC-be majd 🙂
Ebben a videóban az ACME a JC az AF modell, illetve a Tillig és Brawa 2023-as katalógusából szemezgetek a hazai vonatkozású H0 építési nagyságú újdonságok közül a teljesség igénye nélkül.
A videóban a 2003-as menetrendi év szerint kiállított 19807-es Bécs-Keszthely viszonylatú személyvonat H0 építési nagyságú leképzését mutatom be nektek.
A PIKO 2022-es formaújdonságának a IV. korszakos MÁV M61 017-es pályaszámú mozdonyának szubjektív bemutató videója. A PIKO-Roco-NMJ összehasonlítás egy külön videóként fog felkerülni a következő hetekben.
Gyártó: PIKO Vasúttársaság: MÁV Korszak: IV. Pályaszám: M61 017 Honállomás: Tapolca REV Fm D4 81 Cikkszám: 52480
Ebben a videóban azt mutatom be, hogy miként készítettem egy gombbal indítható menetrendet a Csörgős ingavonatomhoz TrainController-ben. Azt szerettem volna megvalósítani, hogy a klasszik Fuggerth Csörgős ingaszerelvényemet egy gombbal indítható legyen úgy, hogy indulás előtt a mozdony felkapcsolja a megfelelő fényeket, és hangot, majd elinduljon.
A feladatot természetesen máshogy is meg lehet oldani, én az itt bemutatott módszert választottam.
Egy rövidke kis összefoglaló hogy milyen számomra fontos történések voltak a vasútmodellezés frontján az idei évben. Boldog Újévet kívánok mindenkinek, találkozunk jövőre!