1997-et írunk, és egy nyári hétvégén vadásztam le a videóban látható vonatokat a Balaton partján. Klasszikus retro MÁV hangulat a 90-es évekből, a START és magánvasutak teljes mellőzésével.
A következő vonatok akadtak lencsevégre:
S8802 Celldömölk – Pécs személyvonat
8642 Tapolca – Fonyód személyvonat
IC 874 Helikon IC (Bp Déli – Keszthely)
8816 Kaposvár – Szombathely gyorsvonat
V63 012 hangosítás DigiSound 4.1-el
Ebben a videóban hangdekódert építek az ACME V63-as mozdonyba, majd megjáratom egy gyorsvonattal az elkészült mozdonyt.
V43 1284 – vegyes tehervonattal
Vonatozzunk egy kicsit, a 1284-es Szili egy vegyes tehervonat továbbítását kapta feladatul ebben a videóban:
A minőség hanyatlása?
Az utóbbi időben egyre jobban a szemem elé került egy elég aggasztó jelenség, és most erről szeretnék írni. Nem tudom máshogy megnevezni, csak úgy, hogy ez egyfajta lassú hanyatlása a minőségi tartalmaknak.
Először YouTube-on kezdtem észrevenni, hogy rengeteg pocsék videót dob fel a rendszer vasútmodellezés témakörben (is), és hogy eléggé sokat kell görgetni, szemezgetni, míg találok valami érdemlegeset. Rengeteg hosszú, struktúrálatlan mobiltelefonos videó, igénytelenül összevágva (vagy vágatlanul felrakva), hosszú percekig a dilikörön TGV sebességgel száguldozó vonatok, egy-egy járműt bemutatni próbáló lelkes, ámde gyakorlatlan modellező, stb… Még úgy is, hogy az elmúlt évek során tucatnyi igényesnek mondható csatornára iratkoztam fel, tele van ilyenekkel az ajánlóoldal, és legtöbbször, ha nem keresek rá direkt az ismert modellezőkre, terepasztalokra, nem nagyon dobja fel őket a rendszer. Ugyanez megfigyelhető a FB csoportokban is. Irdatlan mennyiségű tartalom, mindenki mindent (és ezt most szó szerint értem) feltölt, és utána várja a like-okat. A like-ok meg a dícsérő szavak bizony jönnek, minőségtől függően. Ez azonban pont fordítva működik, mint ahogy elsőre gondolnánk. Egy-egy komolyabb alkotás jellemzően alig kap figyelmet (borzasztó látni, hogy milyen remekművek mennyire kevés kommentet, lájkot kapnak), miközben az NDK startszettes Piko gőzős a konyhaasztalon két vagonnal meg egy vécékefe fenyővel a háttérben százasával kapja az elismerést, meg a dícsérő szavakat.
Ennél a pontnál az olvasók egy része joggal azt gondolná, hogy mennyire irigy vagyok, hogy nem az én cuccaim kapják a lájkokat. Igazuk van, de ami nekem a saját dicsvágyamnál jobban szúrja a szemem, az hogy ez nem csak engem érint, sok másik hazai, és külföldi modellezőnél is hasonló dolgok körvonalazódnak. Méltatlanul kevés emberhez jutnak el ezek a munkák, holott pont ezek lennének azok, amik szerintem inspirációt kellene hogy adjanak azoknak, akik egyenlőre még csak a szőnyegen járatják a vonatokat. Ezektől a modellezőktől kellene eltanulni azokat a technikákat, trükköket, amik aztán képessé teszik az embert arra, hogy hasonlóan szépet alkosson. Az internet hőskorának számító 2000-es évek elején/közepén én pl. a Martrain terepasztal weboldalát szó szerint rongyosra olvastam, sok másik hasonló klasszissal (pl. Paksinuti, Dampf, stb.) együtt. De nem. Most kevés kivétellel nem ezeket a munkákat lájkolják, és osztják, a sok poszt között elvesznek, mert a mennyiséggel sokuk nem tud, és/vagy nem akar versenyezni.
Egy szépen kidolgozott terepasztalt évekig tart elkészíteni, egy modell átalakítása, antikolása hetek, hónapok munkája is lehet. Azok akik minőséget próbálnak leteni az asztalra, sokkal kevesebb tartalmat tudnak előállítani, mint az, aki csak készít egy fotót egy mozdonyról az íróasztalon. Egy 10 perces random vonatos videót nekem olyan 4-5 óra csak felvenni, és további 3-4 mire megvágom, megszerkesztem (és ez valami olyan, amin csak mennek a szerelvények). Egy fénykép is sokszor 15-20 perc, mire olyan lesz, hogy azt fel merjem tenni a netre. Ez csak az én tapasztalatom, de szerintem sokan vannak hasonló cipőben. Napi szinten lehetetlen szerintem egynél több értékelhető képet posztolni, illetve heti 1-2 videónál többet feltölteni. Sok olyan modellező van, aki évente tesz fel néhány vieót, vagy újabb galériát. Ők egész egyszerűen láthatatlanok lettek az utóbbi időben. A FB és a YouTube egyszerűen azokat díjazza, akik tonnaszám ontják magukból a képeket, videókat. Ilyen mennyiségben, viszont szerintem nem lehet minőséget alkotni, főleg, ha az embernek ez csak egy hobbi amit a néha szűkös szabadidejében csinál. Szerintem nagy mennyiségben csak gyenge tartalom gyártható, többek között ez is oka lehet annak, hogy miért lesznek ezek a megosztások olyan népszerűek. Egyszerűen sok van belőlük. Ez a szomorú valóság.
Mit lehet tenni ellene? Per pillanat véleményem szerint max. annyit, hogy ne csak megszokásból adjunk lájkot, és éljünk építő jellegű kritikával, hogy a lelkes modellező legközelebb valami szebbet oszthasson meg, és fejlődjön. Csak annak jutalmazzuk egy pacsival, pozitív kommenttel a képét, videóját, aki szerintünk azt megérdemli, megüti azt a szintet amiről azt gondoljuk, hogy mi is szeretnénk eljutni oda.
D270 Meridian express: Berlin Ostbf. – Budapest Keleti
anno 1986 – a Meridián Expressz áthalad Fenyvesvárad állomáson a V43 1284-es mozdony vontatásával.
Szerelvényösszeállítás:
MÁV V43 1284 – Fuggerth
MÁV Am – Roco
MÁV Bm – Roco
MÁV Bmo – Heris
MÁV Bc – Roco
DR ABme – Roco
Modellbemutató: Fuggerth V43 1284
Ismét jöjjön egy videós bemutató, mégpedig a Fuggerth V43-as mozdonyáról. Ezt a mozdonyt itt a blogon még nem mutattam be soha, így most pótolom ezt:
A Fuggerth V43-as története valamikor a 90-es évek közepén kezdődött, és 2001 decemberében érkeztek meg az első sorozatgyártott mozdonyok a modellboltokba. A modell majdnem 7 éves fejlesztési ideje jól jelzi, hogy mennyire összetett és buktatókkal teli egy formaújdonság elkészítése, legfőképpen egy kis hazai manufaktúra számára, még úgy is, hogy a hajtás fő egységei az M41-es már meglévő alapjaira épültek.
A megjelenés utáni években a 1346-os és 1341-es pályaszámú MÁV mozdonyokat szépen sorban követték a különböző festési és pályaszám variánsok. A történetben Fuggerth Jenő halála lett az első fordulópont, innentől egy ideig bizonytalanná vált a gyártás, de 2010 környékére apróbb a hajtást érintő fejlesztésekkel visszatérni látszott a gyártó, és újabb pályaszámokkal jelent meg a mozdony. Az öröm nem tartott sokáig, a 10-es évek közepén valami ismét történhetett a háttérben, és azóta csak kisebb mennyiségek kerülnek a piacra, elég kiszámíthatatlanul, és az alacsony darabszám miatt szépen lassan emelkedő árakon.
Most térjünk rá a videó tárgyára, mégpedig a 1284-es pályaszámú mozdonyra. A forma a régi, azonban szerintem úgy, ahogy megállta a helyét 2001-ben, úgy megállja 2020-ban is. A kasztni méretarányos, jók a lekerekítések, arányok, szerintem hűen hozza az igazi gép alakját. Ahol viszont egyértelműen kicsit látszik az eltelt 19 év, azok a kiegészítők. A kapaszkodók, és korlátok anyagukban színezett műanyagok, és nagyon kell figyelni a felszerelésüknél, mert hajlamosak törni, illetve bizonyos esetben nem pontosak, a méretek, nehezen illenek az apró furatokba. Jól jellemzi a helyzetet, hogy nekem másfél órába telt míg minden apró kiegészítőt fel tudtam szerelni. A tetőkertnél is hasonló a helyzet a vezetékek és a szigetelők anyagukban színezett műanyagok.
A mozdony festésére és feliratozására nem lehet panasz, a maszkolások szépek, a feliratok élesek, és pontosak. Összességében kívülről én eddig sem találtam komolyabb kifogásolnivalót ezeken az apróságokon kívül a mozdonyon, azonban bent már más a helyzet.
A V43-ast már a kezdetektől kísérte az M41-esektől kapott öröksége, mégpedig a gyenge minőségű hajtás. “Fuggerthes”, szokták mondani rá. Már a 2001-es fórumbejegyzések is arról tanúskodnak, hogy bizony az első gépeknél is hangos, daráló hangot adott a forgóváz, és előfordult fogaskerékugrás a kerekek nagy játéka miatt. A későbbi mozdonyoknál valamelyest javult a helyzet, az én 2008-ban vásárolt 1341-esem már egy jobb szériából származott, de csodát várni nem nagyon lehet. Sokat tud javítani a hajtáson, ha a fogaskerekeket kihézagolják, és így megszüntetik a lötyögésüket, azonban nagyon gépfüggő, hogy mit lehet kihozni belőle, sajnos a hajtás gyártási szórása elég nagy lehet. Ebben az árkategóriában sajnos ez egy nagy feketepont, jóval olcsóbb gépek is sokkal jobb hajtással készülnek. A mozdony a gyári hajtással sajnos nem tud egyenletes lassúmenetet produkálni, apró hosszirányú belengések pedig a sebesség növelésével sem tűnnek el teljesen. A dekóder teljesítmény-szabályzójának állítgatásával lehet segíteni a problémán, de végleges megoldást ez nem nyújt.
Több kisebb cég is kínál alternatívát, a hajtás javítására, van olyan készlet ami csak fogaskerekeket tartalmaz, és olyan is ami teljes hajtásház-cserével jár, egy megfelelő pontossággal gyártott darabra. Reményeim szerint hamarosan ki fogok tudni próbálni egy ilyen feljavítókészletet én is, és be tudok majd számolni az eredményről.
Tudom, hogy a V43-as mozdony egy megosztó modell, lehet nagyon szeretni és utálni, de én nem szeretnék egyik táborba sem beállni. Szerintem a helyén kell kezelni ezt a mozdonyt, és elfogadni, hogy ha a legnagyobb számban a síneken lévő MÁV vontatójárműből szeretnénk egyet a terepasztalunkon vagy gyűjteményünkben tudni egyet, akkor egyszerűen nincs más opció, és együtt kell élni a kompromisszumokkal.
Végezetül, többen kérdezték, hogy miként tudtam venni egy ilyen mozdonyt újonan, a hivatalos forgalmazótól. El kell, mondjam, semmilyen protekcióm, sőt még törzsvásárló kártyám sincs. A forgalmazó webshopjában van egy olyan opció, hogy fel lehet iratkozni az egyes termékekre, hogy ha készletre kerül, akkor email-ben értesítést kapjon az ember. Én így tettem, és amikor jött a mail, meg is tudtam rendelni a webshopon keresztül a mozdonyt.
Terepasztal bemutató – Fenyvesvárad 3. rész
Elkészültem a terepasztal bemutató harmadik részével, ami a vágányfektetésről szól. Jó videózást:
Modellbemutató: MÁV M61 "NOHAB" NMJ vs. Roco
Ebben a rövid kis videóban szeretném bemutatni az NMJ és Roco NOHAB közti különbségeket.
Régóta szerettem volna egy összehasonlító tesztet csinálni az NMJ és Roco NoHAB-okról. Nemrégiben sikerült szert tennem egy NMJ mozdonyra, a 006-os pályaszámú klasszikus narancs festésűre, így most elérkezettnek látom az időt, hogy a teljesség igénye nélkül megpróbáljam összehasonlítani a két gyártó termékét a saját szemszögemből. Itt előre is bocsátanám, hogy nem vagyok kifejezetten szegecsszámláló, így előfordulhat, hogy mások számára fontos apróságok nem lesznek megemlítve a videóban. Számomra elsősorban mindig az összkép az ami fontos.
Sokan nagy várakozásokkal voltak az NMJ mozdonya iránt a megjelenés előtt, azonban ha jól emlékszem elég vegyes fogadtatása volt a modellnek, és ez volt az oka annak, hogy két Roco M61-es tulajaként én sem rohantam a boltba rögtön az első szállítmány érkezésekor.
Összhatásban az NMJ mozdonya szerintem nagyon jól eltalált formával rendelkezik. A gyártó precizitás iránti igyekezete visszaköszön a modellen, amennyire lehetett megpróbálták kifejezetten a MÁV mozdonyt lemodellezni, annak minden sajátosságával együtt. Ami nekem a leginkább szembetűnő, az az orr rész, főleg a lámpák környéke, egymás mellé téve a két gyártó gépét látszik az, hogy a Roco-nál nem sikerült eltalálni sem a formát sem a pozíciót. Az NMJ gépen az orrész formája is finomabb, az eredetiről készült képeket elnézve nekem ez a rész jobban hasonlít az igazira, mint a Roco-nál. Az NMJ-nél kialakításra kerültek oldalt a bemart feljárólépcsők, és az ablakok feletti kapaszkodók is. A pályakotró környéke is szépen kidolgozott, azonban a hozzám került NMJ mozdonynál valamiért nem sikerült pontosan hézag nélkül illeszteni ezt az elemet, továbbá hiányzik egy légvezeték is.
A mozdony oldalfalán is vannak különbségek. A Roco-n található néhány értelmezhetetlen dudor illetve elem, ezek az NMJ mozdonyon helyesen nem szerepelnek. A tetőn az NMJ esetében a magyar mozdonynak megfelelő elrendezésben vannak a különböző elemek, kipufogók, és kidolgozásra is finomabb, részletesebb az egész.
Az NMJ alja szerintem jobban visszaadja a MÁV mozdonyét, leginkább a gázolajtartály és környéke, illetve az akkumulátorláda az ami a Roco gépén ordítóan nem stimmel. A forgóvázaknál is egyértelműen a Norvég gyártó nyert nálam, a fékrudazat, fékhengerek, és homokolóberendezések mind-mind ki vannak dolgozva, és számomra modellhelyesnek tűnnek.
Belülről is látszódik a majd’ 15 év különbség. Az NMJ esetében MTC21-es elektronikai panel található a kasztni alatt, rengeteg funkcióval. Külön kapcsolható a harmadik fényszóró, és a két oldalt a fülkevilágítás. Még az analóg verzió is tartalmaz két hangszórót, így ha hozzám hasonlóan hangdekódert szerelünk a mozdonyba, akkor nincs szükség extra forrasztásra, nyugodtan használhatjuk a beépített hangkeltőket.
Hajtás terén az NMJ csak négy tengelyen hajtott, és egy-egy tengely van asszimetrikusan tapadógyűrűvel ellátva, ellentétben a Roco hat tengelyen hajtott rendszerével ahol két tengely mindkét oldalon tapadógyűrűs. Hosszabb vonatoknál az NMJ érezhetően küszködik, főleg ívekben, emelkedőn, mert kevesebb tapadóerővel rendelkezik mint a Roco mozdonya. A megoldásnak egyetlen előnye van, mégpedig áramszedés terén mivel a középső tengely képes horizontális irányban is némi holtjátékra, ezért jobban le tudja követni a pálya egyenletneségeit, így biztosabb kontaktust ad, mint a Roco mozdony.
Összességben szerintem ugyan nagyon jól eltalált modell az NMJ, azonban pályára helyezve távolabbról néha még nekem is nehéz megmondani elsőre hogy melyik-melyik. Kétség ne essék, ez a mozdony is rendelkezik kompromisszumokkal, azonban talán kevesebbel, mint a Roco, ezért szerintem mindenképpen érdemes számításba venni, amennyiben NoHAB vásárlása előtt van ez ember.
Terepasztalos videó
Készítettem egy kis összeállítást az elmúlt pár hét vonatozásaiból, jó nézelődést! 🙂
Terepasztal bemutató – Fenyvesvárad 2. rész
Elkészült a második rész is, jó nézelődést:
Terepasztal bemutató – Fenyvesvárad 1. rész
Rég jelentkeztem itt a blogon tartalommal, aminek az oka a költözés körüli elfoglaltságok, illetve az új terepasztal építése volt. Most végre kezd egyre több időm lenni, hogy utolérjem magam, így a következő videós bejegyzéssel szeretném elkezdeni bemutatni azt, hogy mi is történt tavaly nyár óta vasútmodell fronton.
Ha nem lehet kapni, készítsünk egyet – MÁV 19-37 Ao
A Heris jóvoltából sok modellező gyűjteményébe került már IV és VI korszakos 20-37-es Bo kocsi, és aki lecsapott anno a Quabla általá gyártott pár darabra, annak még V korszakos Bko kocsija is lett (én ezen szerencsések közé tartozom), azonban egy valami még így is sokaknak hiányzik, ez pedig az első osztályú kocsi, a 19-37-es Ao. A Heris kínálatában a mai napig csak tervezettként szerepel a kocsi (mág a lengyel verzió is), így csak reménykedhet benne az ember, hogy valamikor a távoli jövőben megjelenik egyszer (látva a decemberi újdonságlapokat, szvsz. elég nagy rá az esély, hogy a Piko itt be fog előzni).
A Robo lengyel modellcégnél azonban kapható a kilenc ablakos poznani kocsiból többféle kivitel különböző lengyel festési sémákban. Valamiért ez a gyártó eddig nem látta meg a piaci rést, és nem készített MÁV variánst a kocsiból, azonban a Quabla modell kapott az alkalmon, és készített belőle egy erősen limitált szériát, két pályaszámmal, pár éve. Sajnos erről lemaradtam, úgyhogy más lehetőség után kellett nézem, mert nagyon hiányzott az állományomból ez a kocsi.
Sokáig vaciláltam, mert a Robo kocsinak elég magas az ára, de a végén két kocsi megvásárlása és saját kezű átalakítása mellett döntöttem (így gazdaságosabb volt a szállítás).
Miután megérkezett a két kocsi, alaposan átvizsgáltam őket, és végül úgy döntöttem, hogy csak az egyiket festem át, a másikat meghagyom eredeti mivoltában, merthogy nagyon illusztris járműről van szó.
Az átalakítás alapos felkészülést igényelt. Először is számtalan képet begyűjtöttem az eredeti kocsiról, majd beszereztem minden szükséges kelléket, és festéket. A festéshez először teljesen szétszereltem a kocsit, kiszedtem az ablakokat, szétszereltem az alvázat, forgóvázakat. Sajnos a feljáróajtók, és a kocsivégátjárók ablakai olyan erősen be voltak ragasztva, hogy csak komoly roncsolással tudtam volna őket eltávolítani, így a maszkolásuk mellett döntöttem.
A gyári festéket és feliratokat a már jól bejáratott módon acetonmentes körömlakklemosóval szedtem le. A tetőt kimaszkoltam, mert annak a színe a kiválasztott korszakhoz megfelelő volt számomra.
A festés eltávolítása után alkohollal megtisztítottam és zsírtalanítottam a felületet, majd kimaszkoltam a szükséges részeket, és M&H color RAL színhelyes kékkel egy menetben lefújtam. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire fontos a légecsetes festéskor a megfelelő higítás, és az, hogy lehetőleg fényes vagy selyemfényű festéket használjunk, amennyiben a modell feliratozását vizesmatricával kívánjuk megoldani, ugyanis csak ilyen felületre lehet szépen, légbuborék mentesen felhelyezni a matricát.
A kék színt három napig hagytam száradni, majd eltávolítottam a maszkolószalagokat, és kimaszkoltam a szürke oldalsávot. Az oldalsáv vastagságánál külön figyeltem, hogy az tized mm-re megegyezzen a Bo és Bko kocsikéval (méretarányosan az oldalsáv pont 6mm kell hogy legyen), és teljesen egyenes legyen. A festéshez itt is M&H color-t használtam, természetesen szórópisztollyal.
Ismét három nap száradás jött, majd következtek az ajtók. Ennél a résznél chrome silver festéket használtam, és tekintettel a kis felületre ecsettel vittem fel a színt. A sárga csíkot is maszkolással készítettem, ezt szintén ecsettel festettem meg. Most biztos azt gondolják sokan, hogy őrültség ecsettel festeni, azonban a makettezésnél bevet gyakorlat az ecset használata apró kis felületeknél, valamint az első osztály csíkjához hasonló vékony vonalak festésénél, lévén ilyen kis felületet nagyon nehéz szépen fújni, és ha ügyes az ember senki nem mondja meg, milyen technikával készült az adott részlet.
Az alvázat is festeni kellett, mert anyagában színezett szürke színű volt gyárilag. Itt igyekeztem ügyelni arra, hogy a kinematika a csapágyak és a forgóváz forgócsapja ki legyen maszkolva, hogy később ne szoruljon semmilyen mozgó alkatrész sem a plusz festékrétegtől.
Miután minden megszáradt, az egész festést óvatosan felpolíroztam egy nagyon finom polírozó radírral. Ez azért fontos, mert így nagyon könnyen el lehet tüntetni a kisebb egyenletlenségeket, amik a festés után maradtak, és a matricázáshoz simább felület áll majd rendelkezésre.
A vizesmatricákat Szabirolitól szereztem be, és gondos munkával elhelyeztem őket a megfelelő helyekre.
A matricázás után még egy ellenőrzést tartottam, majd vízbásisú akril selyemfényű lakkal fixáltam őket, és adtam meg a festés végső fényét. A lakk száradása után véglegesen összeraktam a modellt, és az ablaksorokat is a helyükre ragasztottam. Íme a végeredmény:
Összességében én otthoni eszközökkel, és szerény festési képességeimmel ennyit tudtam kihozni. Sajnos nem tökéletes a modell, hiszen például az alvázon található dobozok nem felelnek meg a MÁV kocsin találhatónak, és a folyosó felöli ablaksor is tartalmaz két teli ablakot, de úgy gondolom, hogy azért így is elfér akár a Quabla Bko, akár a gyári Heris Bo kocsik mellett.
Aliga – a tervek
Az utóbbi időben rengeteget gondolkoztam azon, hogy milyen legyen a következő terepasztalom. Rengeteg tervet készítettem WinTrack-ban, és sokmindent kipróbáltam. Fontos szempont volt a kompakt méret, és az, hogy legalább 2 olyan vágány legyen a leendő állomáson, ahol egy V63 és 4 darab Z1-es kocsi elfér. Mindenképpen olyan asztalt szeretnék ami többszintes, és az alsóbb szint(eken) megoldható a szerelvények tárolása/fordítása. A hagyományos téglalapforma sajnos csak bő 3,25 méter feletti hossz, és 1,1 m szélesség mellett tudta volna kiszolgálni az igényeimet, ezért inkább az L alak felé fordultam, így az állomás átlósan helyezkedhet el, amivel rengeteg helyet lehet nyerni.
Miután az L alak mellett tettem le a voksomat, egy jó témát is találni kellett. Egy általam kedvelt modellező mottója lebegett a szemem előtt, ez a mottó pedig az, hogy „legyen egy sztorid„. Miért fontos ez? Ha van egy sztorid, akkor rögtön perspektívába tudod helyezni az egész létesítményt, és ha még fiktív is lesz a téma, valamilyen keretet ad a terepasztalnak.
Némi gondolkodás után kitaláltam: „Lementem a Balatonra” – nekem ez lesz a sztorim. Hogy miért? Gyerekkoromban rengeteget nyaraltam a Magyar „tengernél”, és mivel szinte kivétel nélkül vonattal utaztunk, álmomból felkeltve ismerem a déli parti vasútállomásokat. Jött aztán a kérdés, ha balaton, és déli part, akkor melyik állomás legyen? Az asztal formája adta is a választ: Balatonaliga.
Számomra azért kedves hely ez, mert van itt egy nyaralónk, és anno nyaranta rengeteget lézengtem az aligai állomáson, és figyeltem a nyaranta itt előforduló számtalan érdekes vonatot. Az állomás formája is tökéletes egy L alakú asztalhoz, hiszen Aliga egy ívben fekszik, három vágányos, és a domborzati viszonyok is nagyon látványosak, mivel mind a kezdőpont, mind a végpont bevágásban van, így könnyen elrejthető a nyíltvonal az állomás két végén a kulisszába. Az is ezen állomás mellet szólt, hogy mivel ez a legelső balatoni megálló, rengeteg féle vonat előfordult erre (például: Siófok expressz, Goldoni, Sirava, Saxonia, Venezia, Maestral, valamint különböző egyéb gyors és személyvonatok, változatos összeállításokban). Az állomást a 2000-es évekbeli állapotában terveztem modellezni, így passzolni fog a gyűjteményemhez is.
A terep kialakítása is nagyon sok lehetőséget tartogat. A bal oldalon a nyaralóövezet egy darabja fog megjelenni, benne a nyaralónkkal, középen az állomás lesz a domináns, jobb oldalon pedig az M7-es egy darabkáját terveztem megidézni egy benzinkúttal, és pihenővel.
Az állomás vágányhálózatánál inkább a jelleget tartottam szemelőtt, ezért a váltókörzetek nem pontosan az eredetihez hasonlóan lettek megtervezve, illetve az állomás hossza is erősen torzított, azonban még így is elfér egy mozdony + 5 z1-es kocsi alkotta vonat még a legrövidebb vágányon is (a peron 1 mozdony + 4 kocsis vonatokra méreteztem). A kezdő és végponti váltókörzetek után a nyílt vonal egy rövid szakaszon lesz csak jelen. A kezdőponti váltókörzet után a vonal egy lejtős jobb ívvel előbb elhalad az M7-es hídja alatt, majd utána szépen eltűnik a kulisszában. A végponton szintén egy bal ívben halad a vonal egy lejtős bevágásban, majd itt is eltűnik a kulisszában.
A nem látható rész -1 szintjén a két vágány találkozik, majd egy kis spirálon keresztül tovább süllyed a -2 szin felé. A -1-es szinten található egy 3 csonkavágányból álló kis tároló. A -2-es szinten találhatóak a fő tároló és visszafordító vágányok. Mindegyik átmenő vágány 180 cm-es minimális hasznos hosszal rendelkezik, és ezen a szinten is vannak csonkavágányok a motor, és ingavonatok tárolására.
Miután nagyjából véglegesítettem a terveket és a koncepciót, jöhet a követkető lépés: a vágányanyag beszerzése. A tervet Peco code 100-as geometriával terveztem meg. Úgy kalkuláltam, hogy nagyjából egy év alatt apránként be tudok szerezni mindent ami szükséges. Mivel az elektronikai eszközök (dekóderek, foglaltságérzékelők, stb.) nagy része a jelenlegi asztalomról fog átkerülni, csak a hiányzó dolgokat kell majd beszerezni.
Trix Hercules – bemutató
A börzén csaptam le rá, egy régi ismerősöm árulta. Tudom, hogy nem tökéletes, de nekem bejön. Na, mi ez? Trix ÖBB 2016. Régóta szemezgettem már a Piko mozdonyával, mert hát GySEV-es területre bejárogatott ilyen gép rendszeresen, meg jól néz ki, de valahogy mindig elnapoltam a dolgot. Most lecsaptam a lehetőségre és ugyan nem Piko gyártmányút, de beszereztem egyet.
Már korábban volt egy Trix gépem, egy Traxx, így nem volt nagy meglepetés, hogy azzal közel azonos alapokon nyugszik ez a mozdony is. Egy masszív fém kasztni alatt rejtőzik a nem túl nagy tudású SX dekóder, és a hajtás. A motor a Piko gépekhez hasonló, viszont lendkerekes. A hajtás többi eleme LifeLike alapokon nyugszik, ehhez méltóan elég precíz, egyenletes a járása, nem imbolyog. A dekódernek van egy jellegzetes hangja, sajnos nem egy DigiTools, de legalább gyárilag benne van, és a célnak megfelel. A TC-s kalibráció alkalmával valami borzasztó sebességgörbe jött ki, de nem foglalkozok vele túlságosan, mert úgyis a számítógép vezérli, ami szépen el tudja tüntetni az ilyen csúfságokat is.
Külsőre ami feltűnő, az a sarokfellépők hiánya, és a forgóvázak. Ez utóbbiak nem a Siemens mozdonyhoz passzolóak, hanem a Traxx forgóvázai. Ez van, ilyen áron ne várjunk JC szintű kidolgozottságot. Maga a kasztni viszont szép, a korlátok/kapaszkodók nem egybeöntöttek, mindegyik külön elem. A festés és feliratozás is szép, jól hozza az eredetit. Állítólag a kaszni arányai nem stimmelnek, ez nekem nem tűnt fel, nincs másik ilyen gépem összehasonlítás céljából.
Szerelvényként kapott két GySEV-es halbit, járt így az igazi mozdony is jó sokat a Nyugati végeken.
Váltócsere
Ha valami bedöglik, az jellemzően nem ott történik, ahol könnyű hozzáférni, illetve nem sok vizet zavar. Így volt ez nálam is, a rejtett tárolónak a leghozzáférhetetlenebb részén adta meg magát az átmenő vágány váltója. A hibajelenség az volt, hogy nem húzott át, illetve visszacsapott feles állásba, szóval gyakorlatilag használhatatlan lett.
Csupa öröm volt, hogy ez még az előző asztalom bontásából származó 2.5mm-es régi Roco váltó volt, ahol az állítóművet nem kehet külön cserélni, beszerezni meg szintén nem egyszerű már ilyen váltót, lévén már vagy 10 éve nem gyártják ezt a sínrendszert.
Szerencsére a Börze topikon találtam eladó jobbos váltót, ráadásul alig használtat (nem bontottat), így minden akadály elhárult a csere útjából. Először elhúztam az asztalt a faltól, majd a faragasztóval rögzített pályát óvatosan felszedtem egy szakaszon, hogy ki tudjam emelni a váltót. Az új váltót szépen bepasszintottam, majd faragasztóval, illetve pár ponton melegragasztóval ismét rögzítettem a pályát.
Szerencsére pont olyan hosszú volt az állítómű vezetéke, hogy nem kellett toldani, így direktben be tudtam kötni a váltódekóderbe. Teszteltem egyet, tökéletesen működött a cseredarab, így sikeresnek nyilvánítottam a műveletet.