Fuggerth MÁV By kocsi koszolása

#MÁV #Fuggerth

Ebben a videóban megpróbálom a korábban építőkészletből összerakott Fuggerth alapú By kocsit kicsit élethűbbé tenni különböző technikák alkalmazásával (bemosás, ködölés, szárazecsetelés, illetve visszafestés). Disclamier: nem vagyok profi tapasztalt makettező, illetve antikolóművész, ezen a járművön az általam máshonnan lesett technikákat próbálom meg alkalmazni, és nem biztos hogy ezt minden esetben szakszerűen teszem.

A referenciaképet a www.vagonweb.cz weboldalról kölcsönöztem.

Vasoxid hadművelet

Elkezdtem a pálya öregbítését, hogy kevésbé legyen steril a vágányok környezete. A műveletet a már bevált módszerrel kezdtem el, Valejjo akril festéket fújtam a vágányokra és a környezetükre légecset segítségével. A festéket 2:1 arányban higítottam, így értem el a megfelelő hatást. Úgy vagyok vele, hogy inkább két három alkalommal átfújom, mintsem hogy elsőre túlságosan erős legyen a szín.

A váltóállító torony is megkapta az első adagot, itt még majd lesz dolgom, mert egy kis szárazecset, és átmosás kell majd még, hogy elnyerje a végső formáját.

A gázolajkút és környéke is finomodott a korábbi szárazecsetelt után most kapott némi ködölést a terep itt is.

A peronoknak is jobban néznek ki. A cél az, hogy az első két vágány majd jobb állapotú lesz (kevesebb rozsdát kaptak), míg a többi jobban meg lesz antikolva, ezzel próbálom modellezni azt az állapotot amit sok állomáson látni, hogy csak a 1-2 vágányt rostálnak, vagy kap friss ágyazatot, a többi ilyen lepusztultabb formában vegetálgat.

Vissza

az alapokhoz. Sajnos az utólag beiktatott toldás az asztalba, nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, így végül a szanálása mellett döntöttem, és visszaállítottam az eredeti állapotot. Így most lehet, hogy rövidebb szerelvények férnek csak be, viszont nem döccennek a toldásnál kialakult irány, és egyéb hibákon (sajnos túl nagy volt a hézag a sínszálak között, valamint a két asztalrész is jobban szereti, ha direktbe vannak összecsavarozva egymással). A szereléssel egybekötve kicseréltem a fém hevedereket, amik öszzekapcsolták a két asztalrészt, és fára cseréltem őket (ami meglepően jól rögzíti a két részt).

A peronok is meg lettek bontva, és elkezdtem a burkolatuk cseréjét valami esztétikusra, ezt most befejeztem, és az átmenő vágányokon teljes egészében Augagen térköves burkolat lett lerakva. Az illesztéseknél a hézagokat tömítőpasztával tüntettem el.

Hogy ne legyen annyira plasztikus, végeztem némi antikolást. Híg fekete festékkel átmostam az egészet, ami szépen belefolyt a mintázatba, és kiemelte azt. Ezután jött a légecset, és a rozsda, és ködöltem egy kicsit. Most kapott még egy adagot a vágányhálózat, és a felsővezetéktartó oszlopok is, így végre kezd hasonlítani egy igazi állomásra…