Egy új vasútmodell mozdony digitális beüzemelése – ahogy én csinálom

#vasútmodell #tutorial

A videóban az MTB M44-esén keresztül bemutatom nektek hogy én miként szoktam egy új vontatójárművet beüzemelni és beállítani a DCC digitális üzemhez a terepasztalomon való használathoz. A videóban a következő témákat járom körbe: Mozdonycím beállítás, mozdony felvitele a multimaus könyvtárába, mozdony hozzáadása a z21 mobiltelefonos alkalmazás könyvtárába és a mozdony hozzáadása a TrainController programhoz.

A mozdonyok sebességkalibrációja TrainControllerben: https://youtu.be/f6Yse7tVpsU

1000.

Elértem az 1000 feliratkozót a YouTube csatornámon. Ennek apropóján készítettem egy videót a csatorna múljáról, jelenéről, és jövőjéről:

Modellbemutató: Heris – MÁV Bo/Bko

Elkészültem a videós bemutatóval amiben a Heris frissen megjelent InterCity-s Bko, és sima mezei V. korszakos Bo kocsiját veszem szemügyre a teljesség igénye nélkül:

A videó apropója, hogy hétfőn érkezett meg hozzám a még tavaly rendelt Heris InterCity feliratos Bko szett, illetve egy Bo, és egy Bmo kocsi, ezért elérkezettnek láttam az időt egy kis összehasonlításra.

Nem titok, hogy a Lengyel Y kocsik nagy kedvenceim, ezért is inkább ebbe az irányba bővítem a gördülőállományt, ha tudom. A Bko kocsikon sokat utaztam régen, nagyon szerettem őket, mert a 6-os fülkék, a duplaüveges ablak és a szövet ülések miatt sokkal kultúráltabbak voltak, mint a By/Bhv, és Pápaszemes kocsik az izzadós zöld műbőrrel, és vaspor szaggal.

A Bko kocsikat szokták első generációs InterCity kocsinak nevezni, mert ilyen kocsikból kiállított szerelvénnyel indult meg a hazai InterCity szolgáltatás 1991 júni 2-án. Mivel a 90-es évek közepétől nagyszámban készültek el a 2. generációs kocsik, ezeket a járműveket a dunántúli távolsági gyorsvonatokon kezdték el használni, én is itt találkoztam velük először. A Déliből reggel 7.02-kor induló gyors szerelvénye például rendszeresen ilyen kocsikból volt  kiállítva Ao Bko Bko BDh Ao Bko Bko felállásban. Ekkor az InterCity feliratot már egy nagy fehér matricával takarták el (gondolom olcsóbb volt mint újrafesteni), de alatta azért sokáig felsejlett a logó kontúrja.

Térjünk is rá a kocsikra. Mivel a Bmo kocsi megegyezik a korábbi kiadással (egyedüli különbség, hogy az ajtó immáron achátszürke és nem kalapácslakk festésű), első sorban az ötödik korszakos Bo, és Bko kocsikkal fogok foglalkozni.

Alapvetően formailag a kocsik kasztnija jól eltalált, formahelyes. Az ablakok szépen kidolgozottak, és jól visszaadják az eredeti kicsit szögletes formát. A tető ívei jók, és a jellegzetes trapézforma is megfelelően sikerült. A kocsivégeknél sem lehet panasz, a gyártó sikeresen megbirkózott a különböző íves formákkal.

Az alváznál kezdődnek az apróbb pontatlanságok. Mint a korábban bemutatott NMJ kocsinál, így ennél is kompromisszumot kell kötnünk, mert a Lengyel jármű alvázdobozai találhatóak a kocsi alatt, így ezek elhelyezkedése és mérete eltér a hazai járműétől. A forgóváz viszont szépen kidolgozott darab, azonban a himba kikötőkarjai gyárilag nem jó irányba vannak felszerelve, ezt a generátor nélküli forgóvázon a forgóváz megfordításával orvosolhatjuk. A generátoros forgóvázon ezek az alkatrészek azonban hiányoznak sajnos. Ilyen téren az NMJ kocsija jobban sikerült, ott a forgóvázak teljes mértékig modellhűek.

A forgóvázzal van még egy kis probléma, mégpedig az, hogy 480mm alatti íveken, főleg ha nem sík a pálya, a kerekek nyomkarimája hozzáér a kocsiszekrény széléhez, enyhe súrlódó hangot ad, valamint indokolatlanul fékezi a szerelvényt. Ezt a problémát én egy 0,3mm-es alátéttel orvosoltam, így a járművek még a köztudottan nagyon szűk Peco R2/R3-as íves váltókon is gond nélkül elközlekednek.

A járművek festése alapvetően jól sikerült. Nincsenek maszkolási hibák, a kontúrok élesek, a színárnyalatokat jól eltalálták. A feljáróajtók festésénél azonban hiba csúszott a gépezetbe és a kelleténél nagyobb terület lett szürkére festve. Ez akkor szembetűnő, ha egy NMJ vagy a korábban kiadott DOM/Quabla kocsi mellé helyezzük a vagont. Valamit lehet javítani ezen a részleten, ha fekete alkoholos filcel kihúzzuk a gumitömítést, mint ahogy én tettem.

A feliratozás azonban szerintem első osztályú, pontos és éles minden apró részlet. Mind a Bko, mind a Bo kocsiknál figyeltek a helyes REV dátumra, és a honállomásra. Az Bko-kon az InterCity felirat is szépen sikerült, jól visszaadja az eredetit. Kihagyott ziccer azonban az alváz és a forgóváz, itt hiába keresünk, nem találunk semmilyen feliratot, és a féknemváltó festése sem sikerül a legjobban.

A belső kidolgozott, festett, azonban nem annyira részletes, mint az NMJ-jé. A kocsi szétszedése kicsit nehézkes, figyelni kell, hogy a jármű két végén is van egy-egy kis karom, amit ki kell pattintani.

Összességében szerintem egy nagyon jó ár-érték arányú modellel van dolgunk, ha meg tudjuk kötni az apró hiányosságai miatti kompromisszumot. Ezzel a kocsikkal ismét gazdagodott a formailag helyes hazai modellek továbbra is szűk tábora. Így, hogy végre már V. korszakos verzióban is kiadásra került a jármű, végre bármelyik korszak gyűjtőinek elérhetővé válik ez a hazai vasútra oly’ jellemző személykocsi.

A profiknak minden könnyű

A címben említett gondolat jött szembe már nem először velem ilyen-olyan fórumokon, és gondoltam írok pár sort arról, hogy nekem mi a véleményem erről a hozzáállásról.
Nem is tudom már ki volt az, aki először belökte egy kommentfolyamba ezt a felvetés. „Ja, te profi vagy, neked könnyű szép terepasztalt csinálni”. Igen, mert ez nyilván így működik. A „profi” csak úgy lesz. Egyszer felébred az ember, és bumm, csak úgy kirázza a kezéből a szebbnél szebb terepasztalokat, modelleket, hirtelen ért az elektronikához, fejből számol binárisan CV29-et, és amúgy is neki onnantól kezdve könnyű. Sőt lehet hogy már így is született. Profin.
Jó, a viccet félretéve az, aki ilyet leír, és komolyan is gondolja, szerintem hatalmas félreértésben éli az életét. Én nem tartom magamat profinak, tudom, hogy még mennyi mindenben fejlődhetek, cserében tudom, hogy az a szint ahova eljutottam, nem egy-két nap vagy hét munkája, hanem éveké, évtizedeké.
Nézzük meg az én történetemet, és kezdjük az elején. Valamikor 1991-92 körül a nagyszülőktől kaptam egy PIKO startszettet, gőzmozdonyos alap cucc, oválpálya és két teherkocsi. Playtime. Egy évre rá lett hozzá egy E69-es (természetesen gumiszíjas hajtással) szett is. A nagypapa ekkor leszögelte a pályát nekem egy 160×100-as furnérlemezre. Ez volt a „terepasztal”. Különböző helyekről guberálva lettek hozzá művirág maradványok, és moszatok, illetve felhasználtam a szerény kis matchboxgyűjteményemet is. Az állomást kartonpapírból vágta ki nekem anyu. Évekig ez jelentette nekem a vasútmodellezést.
Ahogy teltek az évek, gyarapodott a járművek száma, és a kezdeti oválpályát felszedve ugyanarra a lapra egy kicsit komplexebb vonalvezetést építettem (természetesen az ekkor számomra zsebpénzből elérhető, jellemzően használt U profilos sínekből). Semmilyen komolyabb segítséget nem kaptam, egyedül Gerhardt Throst könyve volt kéznél, amiből próbáltam ellesni a fortélyokat. 1998-ban megtoldottam egy barátom segítségével az asztalt, és minden irányból kapott pár centi bővítést, ami így 200×150 centire nőtt. A régi belső vonalvezetés mellé épült egy újabb külső kör is, analóg vezérléssel, szakaszolással. 1999-ben kaptam meg életem első magyar mozdonyát, egy GySEV M41-est. Igen, ezt, mert nem volt más a boltban. Ennek is örültem, mint majom a farkának, végre volt mit kapcsolni a By, By, és Bdh kocsijaim elé. Ez a terepasztal ebben a formában 2002-ig bírta, sajnos a felhasznált furnér lemez olyan mértékben megvetemedett, hogy meg kellett válnom tőle.
A második asztalt már bölcsebben kezdtem el építeni. Rétegelt lemez, lécváz, és a közben beszerzett PIKO pályatervfüzet egy módosított vágányterve volt a kiindulás. A vágányanyag, ismét U profilos, részben az előző asztalról bontott, részben szintén használt volt (ekkoriban finoman szólva sem volt lehetőségem arra, hogy I profilos vágányokat engedjek meg magamnak). Ezen az asztalon szerintem rengeteget tanultam. Elsősorban a temérdek hibából, amit elkövettem, de ekkoriban kezdtek elérhetővá válni az internetes fórumok, és különböző modellezők blogjai, így innen is próbáltam tudást elsajátítani. 2006-ban elérkezettnek láttam az időt, hogy az érettségi után talált hétvégi munkámmal szerzett tőkéből Roco I profilos vágányzatra cseréljem a szinte már teljesen használhatatlan Piko, és Fuggerth síneket. Az átépítés még analóg üzemre készült el, egy év múlva viszont már digitálisan kezdtek el a járműveim futkosni. Ezt az asztalt sem kerülhette el a vetemedés réme, így ez, és a tény, hogy a 235×135-ös méretű dikikör elég unalmassá vált, arra sarkallott, hogy új létesítményt építsek.
A blogolást is ekkor kezdtem el, 2009-et írtunk ekkor. Az új asztal építése már végigkövethető volt itt, online. Sok korábbi hibát már nem követtem el, és ugyan még mindig elég sok kompromisszumot kellett elkövetni a helyhiány, és az anyagiak miatt, sikerült egy olyan valamit megépítenem, ami három költözést és a hozzátartozó mozgatást is kibírta. Az évek folyamán sokmindent módosítottam az eredeti asztalon, építettem hozzá egy hevenyészett toldást is, illetve a 2014-ben a Miniversumban szerzett tapasztalataimat is felhasználva PC-s vezérlést csináltam. A 4 hónap amit a Miniversum vezérlőjében eltöltöttem, rengeteg mindenre megtanított. Személyesen találkoztam az építés utolsó hónapjában sok modellezővel (csak hogy pár nevet említsek, Paksinuti, Szűcs Miklós, és még sokan mások), akik a terepasztalon dolgoztak, és sok fortélyt sikerült ellesnem tőlük, mint ahogy az üzemeltetés közben is rám ragadt valami minimális Martisz Gábor, és a vezérlős társaim tudásából tapasztalataiból. Nem titkolom, hogy a legnagyobb inspirációt tőlük kaptam a jelenlegi asztal építéséhez. Azok az elemek, az a hangulat, amit próbálok megidézni, innen ered. Látom viszont azt is, hogy akármennyire készültem neki a dolognak, azért elég messze vagyok még attól a szinttől, de talán jó irányba haladok.
Miért írtam meg ezt a kis történetet? Azért, mert így talán jól látható, és érthető, hogy miért is nem könnyű. Képzeljük el, ha nekem – aki csak a fent említett modellezők féklámpáját látja valahol a távolban – ennyi időbe telt eljutni oda, ahol ma vagyok, akkor mennyi idő, és energia lehet egy olyan modellezőnek, aki olyat tesz le az asztalra, hogy mondjuk méltónak találják kiállítani a terepasztalát Gödöllőn, vagy díjat nyer egy modelljével egy versenyen.

Mitől beteg a hazai vasútmodellezés? – 2. rész

Az előző részben már említettem ennek a résznek a szereplőit, lássuk most a modellezők fő típusait.
Alapvetően én két nagy csoportra bontanám a hazai modellezés szereplőit, az egyik csoport a konstruktív, a másik a destruktív modellező.

Konstruktív:

A lelkes
Ő az, akinek nincs még nagy tapasztalata, és sok modellje, de mégis nagyon pozitívan áll a dolgokhoz. Nem fél feltenni a kérdését a fórumokon, hallgat a tapasztaltabbakra, megosztja munkáit, amiken szépen látszik a fejlődése. Csak pozitív jellegű megnyilvánulásai vannak.
A csendes profi
Kicsi csoportja ez a modellezőknek. Ő az, aki ritkán szólal meg, de olyankor megkérdőjelezhetetlen amit mond. Nem nagyon szeret publikálni, nincs, vagy csak minimális a webes jelenléte. Munkái gyönyörűek, mégsem kérkedik velük. Nagyobb vitákba nem keveredik, mindig megőrzi jó hírét.
A segítőkész profi
Még a csendes profiknál is kevesebben vannak. Rendkívül türelmesen válaszolnak még egyszerűbb kérdésekre is. Munkáik nekik is pazarok, néha közszemlére is teszik őket, megosztják tapasztalataikat. Ők konfrontálódni is szoktak, álláspontjuk sziklaszilárd, de hírnevükre ügyelnek, tudják mikor kell egy vitából kiszállni. Internetes jelenlétük meghatározó (van rendszeresen frissített weboldala, blogja), sokat lehet tanulni az általuk közzétett anyagokból.
A segítőkész
Átlagos modellező, már van tapasztalata, kisebb-nagyobb gyűjteménye, terepasztala is. Az interneten aktívan jelen van, szintén blogot vagy weboldalt üzemeltet. Előszeretettel vesz részt vitákban, véleményét megvédi, de hajlandó másokat is meghallgatni.
A gyűjtő
Nincs terepasztala, általában vitrinbe / polcra gyűjti a modelleket, amiket néha szőnyegvasúton, vagy kiállításokon megfuttat. Hatalmas a gyűjteménye, de mégsem kérkedik vele. Olyan járművei vannak, amiről sokan csak álmodnak, ezeket mind hosszú és kitartó munka / keresgélés árán szerezte be. Ért a modellekhez. Mindegyiket álmából felkeltve is ismeri. Pontosan tudja, hogy mik a jellegzetességek, hiányosságok. Jó megfigyelő. Webes jelenléte minimmális, inkább csak a beszerzések kapcsán tesz fel egy-egy képet, komolyabb vitákba nem bonyolódik. A kérdésekre készségesen válaszol, és nem rest privátban képeket küldeni a modelljeiről azoknak, akik kérnek tőle.

Destruktív:

A kötekedő
Neki semmi sem jó, ő mindent jobban tud, és mindenkinél hangosabb. Ha kell százszor leírja, de akkor is övé az utolsó szó. Adatlapja majdnem üres (esetleg tartalmaz egy semmitmondó email címet), facebook profilképe fiktív, adatlapján ott sem sokat találunk. Ugyan rendszeresen kifejti véleményét mások munkájáról, még senki sem látott tőle semmit.
A fikanick
Egyértelműen csak mások pocskondiázására létrehozott nick. Tulajdonosa nem ismert, de stílusából és felbukkanásából gyanítható, hogy kihez tartozik. Tulajdonosa konfliktus-kerülő, saját nevével nem meri felvállalni véleményét, nem mer konfrontálódni. Sokszor 4-5 is tartozik egy személyhez, néha csapatostól bukkannak fel, és bizonygatják igazukat.
Az okoskodó
Ő a mindenható. Ő mindent jobban tud. Neki szabad mindenkit kioktatnia. Amit ő mond, az úgy van. Mások véleménye nem számít, az ő szavában nem lehet kételkedni. A saját dolgaival, és tudásával folyton kérkedik, másokat lenéz. Vele csak egyetérteni lehet. Hajlamos más beszélgetésekbe, és más dolgába belefolyni, ott akadékoskodni.
A mimózalelkű
Félénk, általában csak olvas. Munkássága átlagos, vannak modelljei, terepasztala, éptget is ezt-azt. Saját munkáit alig meri bemutatni, mert „Mi lesz, ha valaki véleményezi?„, amikor pedig valamit be is mutat a közönségnek, pár komment után gyorsan visszavonul, mert „Lám jönnek is rá a csúnya kommentek. Nem értékelik ezek a munkámat.„. Véleményét néha kinyilvánítja ugyan, de nem védi meg azt. Vitákba ritkán keveredik, és sokszor egy erősebb odaszólás után törli magát, de aztán valahogy mindig visszaregisztrál.
A nepper
A börze topikok a lakhelyei. Legalább heti kétszer berak több tucat eladó dolgot, mindig másokat. Állítása szerint modellező, de még semmit nem láttunk tőle, eladó modelleken kívül. Általában normális áron kínálja portékéját, azonban sok esetben borsos árat kér egy-egy járműért. Aki megemlíti neki, hogy sokallja ezt, általában hamar megkapja a magáét, amihez a nepper előszeretettel használja fikanick flottáját.
Az aljas nepper
A modellezőtársadalom legalja. Arcátlanul magas árat kér mindenért amit árul. Stílusa bunkó, lekezelő. Vele csak egyetérteni lehet, amikor 75 ezerért árulja azt a pár darab V43-ast amit egy héttel korábban 45-ért vett a modellboltban. Aki nála vásárol az biztos hogy póruljár. Garanciát semmire sem ad, néha követ dobozol be és küld el modell helyett az óvatlannak, aki nem személyesen veszi át a portékáját. Ha valaki kritikát fogalmaz meg vele szemben, az rögtön „ostoba”. Általában fals híreszteléseket terjeszt, hogy kívánatosabbá tegye termékeit (pl.: az xy gyártó megszűnt, már nem gyárt, de nálam jó áron lehet megvenni a modelljeit, csak amíg a készletem tart). Gyakran keveredik önellentmondásba magával is, de ezt nem veszi észre.
A szegecsszámláló
Neki nem lehet ám bármit eladni. Ő tudja, hogy azon a mozdonyon az az apró biz-basz nem úgy néz ki mint a valóságban. Neki ilyen silány vacak nem kell, hiszen hogy mutatna a gyűjteményében. Tőle saját modellről készült képet nem láttunk soha, mindig csak beszél róluk. Minden hibát felfedez, és szóvátesz. Fennhangon kioktat mindenkit, számára nincsen kompromisszum, ha vasútmodellről van szó. Neki csak a tökéletes kell. Ebből kifolyólag valószinüleg alig vannak járművei, terepasztala sem lehet. Általában néma csendben marad, amikor az általa felhántorgatott részletről kiderül, hogy az eredeti járművön is pont olyan, mint a modellen.
A minőségi modellező
Ő az, aki el van ájulva magától, mert az anyagi háttere lévén mindent megvehet magának. Rengeteg járműve van, és büszkén mutogatja újabb, és újabb beszerzéseit. Ő mindent tud, ő mindent megvehet. Terepasztala nincs, de ha van is, azt nem ő építette, hanem jellemzően valakivel csináltatta (ellenben úgy adja elő, mintha ő építette volna). Nagyon érzékeny a minőségre. Ha egy modellen gyárilag van valami apró hiba, esetleg ragasztani/szerelni kell valamit, az rögtön pocsék, silány vacak. Neki ennyi pénzért olyan legyen tökéletes. Rendkívül kritikus mindennel szemben. Valószinüleg teljesen technikai analfabéta, mert a hozzászólásaiból az derül ki, hogy egy dekóder berakása is komoly gondot okoz neki. Büszke, és általában magas lóról néz le a pornépre, akik mondjuk tanácsot adnak neki, hogy megoldja a problémáit. Neki nem kell tanács, neki olyan modell kell amit nem kell a megvásárlás után szerelgetni.
Van egy csoportjuk akik hihetetlen mohóságuk miatt nagyon rövid idő alatt hatalmas gyűjteményre tesznek szert, ész nélkül vásárolnak, majd kis idő elteltével hirtelen teljesen leépítik gyűjteményüket (hogy miért, az rejtély, lehet hogy megunta, lehet hogy olyan helyzetbe került, hogy nem bírja ezt fenntartani), és eltűnnek a süllyesztőben.
A (fióknak) gyűjtő
A meg nem értett zseni, az, aki már évtizedek óta gyűjt, és csak fehér kesztűvel nyúl bármihez is. Rengeteg ritka modellje van, tele van ezekkel már legalább két szekrény is, de vitrin helyett inkább a fiókban tartja őket dobozban, nehogy bajuk legyen. Járatásról szó sem lehet, hiszen azzal csökkenne az értékük. Számára minden a dobozban jó csak, mert ott nem érheti őket még napfény sem, és nem nyúlhat hozzájuk senki. Legszívesebben ki sem csomagolná őket, de a fényképezéshez bizony elő kell venni őket, így néhány kép erejéig levegőznek egyet, majd mennek vissza a biztonságot nyújtó hungarocelbe, a szekrény mélyére. Néhány, kisebb értékű járművet a polcon tart, de csak azért, hogy emlékeztessék rá, neki vannak modelljei is. Nagyon büszke a gyűjteményére, és ennek hangot is ad. Terepasztal építésen még nem gondolkozott, mert ugyan lenne rá hely meg keret is, de olyan veszélynek nem tenné ki értékes gyűjteményét, mint ami ott érhetné őket.
Az agresszív kezdő
Onnan lehet megismerni, hogy pár napos regisztrációval már követelőzik, és agresszívoskodik. Neki mondják meg azonnal a választ! Visszakeresni? Ugyan már! A legalapvetőbb dolgokat kérdezgeti folyton, és amikor valaki felhívja rá a figyelmét, hogy esetleg először olvasson utána, rögtön megsértődik. A kritikát nem érti, ha valaki építő jelleggel tanácsol valamit, rögtön magára veszi. Pár nap alatt lejártaja magát, majd előbb-utóbb a moderáció melegebb éghajlatra küldi. Néha előfordul, hogy ért a szóból és más néven reinkarnálódik, egy mérsékeltebb stílussal, néha viszont ugyanazzal a hévvel folytatja.

————–

Nagyjából ennyi lenne, az én szubjektív véleményem szerint. Nem sorolnék senkit sehova, így magamat sem, mindenki döntse el, hogy mit érez, hova tartozik.

Mitől beteg a hazai vasútmodellezés? – 1. rész

Régóta gondolkodtam, hogy megírjam-e ezt a bejegyzést, és végül úgy döntöttem, hogy igen. Biztos vagyok benne, hogy ezután még többen lesznek majd, akik nemtetszésüket fejezik majd ki velem szemben itt és a fórumon is de ezt már megszoktam.
Mitől beteg? Maga a kérdés először talán 3 éve fogalmazódott meg bennem. Akkor még elég sok magyar vonatkozású újdonság került a boltokba évről-évre, és ezek kapcsán bukkantak felszínre bizonyos dolgok. Általánosságban elmondható, hogy a magyar piac kicsi, rendkívül árérzékeny, és tele van országspecifikus dolgokkal. Eddig nem is lenne gond, mert majdnem az összes környező ország is hasonló cipőben jár, azonban itthon van még egy specialitás: hiperérzékenység a minőségre, és szegecsekre. Nem, nem tudtan jobb szót találni rá.
Mi ez valójában? Legyen olcsó, de legyen tökéletes minden elemében. Egy példával tudnám szemléltetni. Amint megjelenik egy magyar vonatkozású modell, pillanatok alatt apró darabokra szedi a modellező közösség, és a legkisebb hibába is beleköt. Semmi tolerancia, semmi kompromisszumkészség. Megérteni azt, hogy egy apró részlet kidolgozása aránytalanul sokba kerül a gyártónak, és inkább lehagyja? Ugyan már! Most nyilván nem arra gondolok, hogy egy fantáziamodellt (pl. Roco M49) becsmérelnek, vagy egy tényleg ordító hibát tesznek szóvá, hanem olyan dolgokba kötnek bele, mint az, hogy nem megfelelően áll a laprugó az Albert modell kocsikon. Mi van? Aztán a múltkor volt egy arc, aki az Eams kocsira kijelentette, hogy neki az nem jó, mert nem tökéletes, és hogy ilyen kompromisszumokat, mint hogy valami gerenda vastagabb, mint az eredetin nem tud bevállalni (aztán arra, hogy mutassa már meg azt a dioráma kidolgozottságú asztalt, amin majd futtatja, nem tudott mit mondani), mert hogy egy Roco Szergej mögött milyen hülyén nézne már ki (na, neki sem sok modellje lehet, ha ennyire szegecsszámláló).
Ilyenkor általában hosszú kommentfolyamok születnek mind az index fórumon, mind a Facebook csoportokban, pro, és kontra (általában mindig a negatív hangok vannak többségben). Észérvekkel nem lehet ilyenkor hatni egyik félre sem, és végletekig menő személyeskedésbe torkollanak ezek a viták.
Szőrszálhasogatás, semmi sem jó, illetve olyan szempontok priorizálása, amik az én fejemben soha nem fordulnának meg. Csoda, hogy ezek után alig van gyártó, aki a hazai modellekbe időt és pénzt fektet? Szerintem nem.
A fenti probléma azonban csak a tünet. A forrás máshol van. Mindegy, hogy index fórum, vagy Facebook csoport, a gond ugyanaz. Vannak egyének, akik általában mindent magukra vesznek, és ha valaki olyat ír, ami nem az ő szájízüknek megfelelő, azt képtelenek megfelelő stílusban kommunikálni, illetve sokszor kényszernek érzik, hogy más beszélgetésébe beleokoskodjanak, és kiforgassák a szavait. Mivel én általában a „másik” oldalon vagyok az ilyen vitákban, jól meg is szoktam kapni a magamét, ők viszont szentek és sérthetetlenek (gyanítom, hogy több nick van, mint természetes személy). Vagy azt gondolod mint ők, vagy jól megkapod a magadét, például úgy, mint ahogy én „Azt hittem mélyebbre nem tudsz süllyedni az ostobaságban és értetlenkedésben, de tévedtem. Szándékos trollkodsz vagy tényleg ilyen vagy?„. Nyilván ostobaságban süllyedek, és trollkodok a kemény egy darab nickemmel már 2009-óta. Mindegy. Látszik, hogy a kérdésemre értelmes választ már nem tud adni, ilyenkor úgy gondolja, hogy ha ostobának titulálja a másikat, akkor ő nyert.
A fenti esetnél a probléma abból indult ki, hogy nem értettem (és ezt szóvá is tettem), hogy miért jó az, ha valaki kiad két havi minimálbért egy mozdonyért, amit aztán még csak ki sem próbál, csak rögtön beteszi a vitrinbe, nehogy megsérüljön. Fura. De még furábbak a szekrényfiókba gyűjtők. Ismerek ilyet, és hallottam már mástól is olyan emberről, akinek konkrétan egy komplett lakás összes szekrénye tele volt bedobozolt modellekkel. Durva mi? Na, de nem lövöm le a következő témámat, a modellezők típusairól.
Aztán itt ezen a ponton meg kell említenem egy már régóta nem publikáló bloggert. Ő Vasutaskritikus. Nem tudom miért hagyta abba a dolgot, ugyan bár voltak durva írásai, alapvetően jól ismertette a hazai modellezőtársadalmat, és helyzetet. Hogy miért említettem meg őt? A napokban olvastam egy régebbi írását: A minőségi modellezés címűt . Nem hosszú, de a kommentek miatt érdemes rápillantani. Tanulságos, és jól mutatja a fentebb felvázolt problémákat.
Ennyit mára, de ezt a témát még folytatni akarom.
A kommentekben ne kíméljetet!

Digitális vezérlés számítógéppel I.

Régóta tervben volt nálam, hogy a jelenlegi MultiMouse vezérlést valamilyen számítógépes kiegészítővel bővítem majd. Hát elérkezett az idő, és megtörtént ez a fejlesztés is.
Első körben gondolkodtam a rendszer lecserélésén is. Szóba jöttek az olyan vezérlők, mint a Dynamis, az ECoS, és a Z21, de végül egy jóval költséghatékonyabb, és nagyobb bővítési potenciállal rendelkező megoldást választottam, mégpedig a PC-s vezérlést. Két dolgot kellett beszereznem hozzá, egy illesztőt, amivel meg tudom oldani a PC-s csatlakozást, illetve egy PC-n futó vezérlőszoftvert.
A PC-s illesztő a DigiTools Digi PC-S88 lett. Elég kulturált áron szerezhető be, és részletes magyar nyelvű útmutató tölthető le hozzá a gyártó honlapjáról. A PC-s program gyanánt végül a TrainController 7-es Gold verzióját találtam a legalkalmasabbnak, főleg úgy, hogy sikerült az e-bay-ről 70€-ért beszereznem egy használt, de eredeti dobozos (valójában speciális USB kulcson található) terméket.
Számítógép gyanánt egy régi laptopomat üzemeltem be. A PII-es 366Mhz-s 13″-os Compaq Armada notim pont megfelel a célra, bár az XP kicsit szenved a 128Mb RAM-on, de ennek ellenére gond nélkül futtatja a TrainController 7-et.

a TrainController ablaka

A rendszer telepítése elég egyszerű, a PC illesztőt a Roco erősítő Slave portjára kell csatlakoztatni, majd a mellékelt USB kábellel a számítógéphez kötni, ahol az eszköz driverének telepítése után COM portként jelenik meg.
A TrainController-ben (a továbbiakban TC), a digitális rendszer beállításainál (Railroad -> Setup digital systems) a Lenz LI100F-et kell megadni, majd kiválasztani a használt COM portot, és innentől már él is a kommunikáció az illesztő, és a gép között.
a használt digitális rendszer beállítása a "change" gombra kattintva lehet változtatni a konfiguráción

a "change"-re nyomva előugrik ez az ablak, itt tudjuk módosítani a használt portot, és a rendszert is

Ezt követően TC-ben el kell készítenünk a terepasztalunk vágányhálózati rajzát, majd utána jöhet a különböző elemek részletes beállítása. Mivel az aszalom mérete nem indokolja, ezért csak a váltók, és jelzők kezelését bíztam a rendszerre, a vonatvezérlés maradt kézi.
Jelzők
A jelzők beállítása a következőek szerint működik, a Tools -> Signals menüpontból kiválasztjuk a használt jelző típusát (van 2, 3, és 4 fényű), majd a megfelelő helyre helyezzük a kapcsolótáblánkon. Ezután szerkesztő üzemmódban duplán rákattintva be tudjuk állítani a paramétereit.
A „general” általános fül. Itt elnevezhetjük a jelzőt, és megadhatunk neki gyorsbillentyűt is. Mindenképpen érdemes elnevezni a jelzőt valamilyen szisztéma szerint, mert a későbbiekben ezen név alapján tudunk rá hivatkozni. Én a nagyvasúton használatos jelöléseket használom, ezért a kijárati jelzőket K1-től K8-ig neveztem el, T1-el jelöltem a tolatásjelzőt, és A, és B-vel a bejárati jelzőket.
jelző általános beállítás
jelző általános beállítási ablak

A „connection” kapcsolat fül. Itt lehet beállítani a jelző címét (address), illetve a kapcsolási paramétereit (output configuration). Alapesetben itt a címen kívül nem kell különösebben állítgatni. 3 és 4 fényű jelzőknél az „output configuration” segítségével tudjuk részletesen beállítani a különböző jelzésképeket.
a "connection" kapcsolat fül beállítási panelje

Trigger” fül. Itt tudjuk eseményekhez kötni a jelző állítását. Ilyen esemény lehet mondjuk váltóállítás, vonat elhaladása egy érzékelőpont felett, vagy vágányútállítás. Egyszerű ÉS, VAGY, és hasonló logikai kapukkal hozhatjuk létre a kívánt függéseket. A lenti példában szereplő jelző úgy van beállítva, hogy a Vágányút3 beállítása esetén váltson szabadra.
a "trigger" magyarul élesítésnek fordítható panel
a "Trigger" fül beállításai

A „Condition” fül. Itt tudjuk a jelző állapotát bizonyos feltételekhez kötni. Ilyen lehet például az, hogy be van-e állítva egy vágányút, vagy megfelelő hogy  állásban állnak-e a váltók. Az előzőekhez hasonlóan itt is logikai kapukkal építhetőek fel a különböző függések. A lenti ablakban a K3-as jelzőm függései láthatóak.
Az értelmezés a következő: a K3-as jelző szabadra állítható, HA Vágányút 3 be van állítva VAGY a V1-es váltó egyenes ÉS a V2-es váltó kitérő állásban van. Minden ellenkező esetben nem engedi a program szabadra állítani a jelzőt.

komplex függések kialakítása is lehetséges, viszonylag egyszerűen

Váltók
A váltók beállítása nagymértékben egyezik a jelzőknél látottakkal. Miután felhelyeztük a kapcsolótáblánkra őket, dupla kattintással a beállítási felületükre jutunk.
„General” általános fül. Itt a jelzőkhöz hasonlóan meg tudjuk adni a váltó nevét, és egy gyorsbillentyűt. Én a váltóimat az állomáson V1-től V7-ig számoztam, illetve V30-tól V33-ig a tárolóállomáson.
általános beállítási fül

„Connection” kapcsolat fül. A váltó címét tudjuk beállítani, illetve angolváltó esetén a részletes konfigurációt, az „output„-nál
a kapcsolat fül beállításai

„Condition” fülnél a jelzőkhöz hasonlóan különböző feltételekhez köthetjük a váltó állíthatóságát. Én ezt most nem használtam.
Vágányút
A program lehetőséget ad vágányutak kezelésére, és beállítására is, amikkel egy virtuális elektronikus biztosítóberendezés működését tudjuk szimulálni. A vágányutakkal egyszerre lehetséges a vágányúthoz tartozó váltók állítása, és beállítható, hogy a jelzők is automatikusan a megfelelő jelzésképet mutassák a vágányút állítása után. A vágányút automatikusan zár minden általa használt váltót, így ezek kezelése a vágányút feloldásáig nem lehetséges.
Vágányutat létrehozni a „Tools -> Accessory -> Routes” alatt lehet. Ezután a megfelelő helyre el tudjuk helyezni a kapcsolót. Dupla kattintás után megnyílik a beállítási ablak, ahol a következő lehetőségeink vannak:
„General” általános beállítások. Itt be tudjuk állítani a vágányút nevét, gyorsbillentyűjét, valamint egyéb apróságokat, mint a szín, szimbólum, és sebességjelzés (utóbbi esetemben egyenlőre nem játszik). Az én asztalomnál minden vágányút kapott gyorsbillentyűt, mert így lehet a legegyszerűbben és leggyorsabban állítani őket üzem közben.
az általános fül beállítási ablaka

„Route” útvonal fül. Itt a „Record” gombra nyomva be tudjuk rajzolni a kapcsolótáblán az útvonalat, valamint be tudjuk állítani a kapcsolások közti időt. Ez utóbbit én 500ms-re vettem, hogy ne terhelje a rendszert 4-5 váltó egyszerre történő állítása. Ilyenkor a váltók egymás után szép sorrendben állítódnak a megfelelő állásba.
az útvonal beállítási felülete

„Operations” műveletek fül. Itt lehet megadni, hogy a vágányút beállításakor mi történjen. Ide én csak a váltóállításokat tettem be, ugyanis a jelzők azt figyelik, hogy a hozzájuk tartozó vágányút aktiválódott-e, és eszerint változtatják a jelzésképüket.
műveletek ablak

Első körben idáig jutottam a beállítással, a következő részben a további függések kialakítása, és az egyéb tartozékok vezérlése lesz bemutatva.